Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)
vi. t JANOS ISTEN ÉS AZ APOSTOLI SZENTSZÉK KEGYELMÉBŐL SZOMBATHELYI PÜSPÖK EGYHÁZMEGYÉJE PAPSÁGÁNAK ÜDVÖT ÉS FŐPÁSZTORI ÁLDÁST! Krisztusban szeretett Testvéreim és Fiaim! Majdnem félévi távoliét után visszatértem közétek ! Testileg távol voltam ugyan ; Tőletek, de lélekben, szeretetben és gondolatban soha annyira a Tietek nem voltam, mint ebben a rátok s reám nézve egyaránt nehéz, küzdelmes, fájdalmas és dicsőséges időben. Az én szenvedéseimet ismeritek. Szívesen és zúgolódás nélkül viseltem azokat abban a tudatban, hogy nemcsak én szenvedek, de szenvednek velem az én szeretett testvéreim és fiaim is és vigasztalt az a meggyőződés, hogy Titeket az igazságos útról semmi üldöztetés el nem tántoríthat; hogy mint jó pásztorok fényes példát adtok híveiteknek. Ezennel újra kezembe veszem egyházmegyém kormányzását. Elmúlt a vihar, nyugodtabb időknek nézünk elébe; de amerre nézünk, pusztulást látunk és minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy a romokon a jobb jövőnek alapját fektessük. Bármily szomorú idők várjanak is szeretett hazánkra és ha még oly sok sebből vérzik is a nemzet: erős a hitünk, hogy szenvedésünk és munkálkodásunk hiábavaló nem lészen. Kezdjük tehát uj erővel a munkát: In Te, Domine, speravi, non confundar in aeternum! Szeretett Fiaim ! Legnagyobb fontosságú az, hogy az előttünk álló munkához egymást megértve, közös munkatervvel fogjunk! A forradalom kitörése idején s forradalmi psichosis tünetei a magyar katolikus papság egynémely tagjánál is jelentkeztek! A forradalmi őrület az Egyház fiainak némelyikét is magával ragadta! A katolikus papság akkor igazán siralmas látványt nyújtott ! Hogy a papi tanács hová fejlődött; hogy gyűlései botrányba fulladtak; hogy akkor, mikor egyház és haza a legnagyobb veszélyben voltak, egyes papok legnagyobb gondja a papi nőtlenség eltörlése volt: azt mindnyájan tudjátok. Papságom elévülhetetlen érdeme, hogy a vidéki becsületet a fővárosi romlottsággal szemben képviselte. Azóta: Roma locuta, causa finita est; az apostoli Szentszék a papi tanácsot mint intézményt elitélte; de elitélte azt a papságnak zöme és a megbotránkozott hiveknek közvéleménye is. Mindazonáltal ebből a mozgalomból tanulságokat vonhatunk le 1 Mikor az úgynevezett papi kongresszus a coelibatus kérdését tárgyalta, a magyarországi katolikus klérus lelkületének és erkölcsi állapotának elszomorító és undorító torzképét nyújtotta ; mert, akik ott beszéltek és szerepeltek, úgy mutatták be a mi testületünket, mint képmutatóknak, farizeusoknak és álszenteskedőknek táborát és ezzel a leginfámisabb rágalmat zúdították arra a testületre, amelynek ők is tagjai még. Habár gyenge és gyarló emberek vagyunk, habár szent Pál szavai szerint, más tör-3176. sz. Főpásztori szózat i papsághoz.
