Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
ZO 5og8. sz. XV. Kedves Híveim ! Az idei karácsony éjjelén e háborúban már harmadszor hallottuk felcsendülni az angyalok étiekét : »Dicsőség a magasságban Istennek és békeség a földön a jóakaraté embereknek ! (Luk. 2, 14.) De a körülöttünk folyó háború borzalmas békétlenségeire gondolva, ki tudja hányadszor intézetük magunkhoz a kisértő kérdést : »Békeség vagyon-e ? (Kir. IV., 9, 19.) Amint a régi négyezeréves ádventben epekedtek az igazak a megváltás és béke után, az Izaiástól megjövendölt »békeség fejedelme« után, úgy vágyódtunk mi is egy ezredévnek tetsző idő óta a béke után, mely megváltson bennünket a háború szenvedéseitől. Alázatosan térdreborúlva oly sokszor egyesültünk a Szentatya szándékával, oly számtalanszor rebegtük el a békeimát. És ime a békeség legszentebb ünnepén mégsem mondhatjuk el, hogy béke van. Én azonban mégis azt mondom nektek, hogy énekeljük csak egész lélekkel az angyalok énekét, mert az Isten szándékait megértő, jóakaratu ember lelkében boldoboldogitó, mennyei béke lakhatik akkor is, ha körülötte lángban áll is az egész világ. Amikor ezt a nehezen elfogadható igazságot, mint lelketek főpásztora, elétek tárom, lelki szemeim előtt bizonyítékul feltűnik a bethlehemi barlang képe azon az áldott éjjelen, melyen dicsőséget és békeséget énekeltek fölötte az angyalok Joggal kérdhetem : megvolt-e ott az a béke, mely után mi most esengünk ? Látok ott szegénységet, mely rongyokba takarja itteni gyermekét; hideget, mely ellen nincs védekezés; Heródes katonái már fenik kardjukat, mellyel az isteni kisded életére törnek, akárcsak most az ellenség sok ezer testvérünkére a harctereken ; a szentséges Szűz arcára előre veti árnyékát a félelem : Dávid királyi sarjadékának mikor kell futnia saját városából az üldözők elől, ahogy futottak erdélyi testvéreink a betörő árulók elől ? Megvolt itt minden szenvedés, ami a háború békétlenségével velejár és mégis hangzott a barlang felett az igazmondó Isten küldöttjeinek éneke: Dicsőség Istennek, békeség embernek! Tudom, — K. H. ! — hogy ezt az ellentétet nehéz megérteni. Éppen ügy, ahogy most is sok jó hivőnek lelkében feltámad a kérdés : a szerető gondviselő Isten hogyan engedheti meg a háború borzalmait? hogyan tűrheti el, hogy legremekebb alkotása, az ember, halomra gyilkolja egymást ? Igazságosságával mint nézheti el, hogy ártatlanokra a szenvedések és nélkülözések egész özöne zúdul rá ? A sok baj és szenvedés, mely a háborúval velejár, sok hívőre egy sötét titok, misztérium, melyet nem értenek s kétségbeesetten fordítják el tőle szemük tekintetét. De viszont azt mondom: az Isten anyjának lelkében boldog békeség volt, pedig szenvedett a bethlehemi éjszakán; a jámbor pásztorok szive boldog örömre gyűlt, pedig nélkülözésben és szegénységben éltek.
