Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
78 Lebbentsük fel kissé az egyház történetének fátyolét és magától az isteni igazságtól kérdezzük meg, mi az igazi béke. Akkor a szenvedés nem lesz többé misztérium, hanem reveláció, kinyilatkoztatás, melyet örömmel fogadunk el az Isten ajkáról. Emberi értelemben vett békét az egyház soha nem élvezett és Krisztus ilyent az ő egyházának soha nem biztosított ! A próféták jövendöltek békéről, melyet meghoz a békeség fejedelme és ennek a jövendelésnek félreértése okozta a zsidók végzetét. Eljött a békeség fejedelme, de nem hozott a kiválasztott népnek földi békét, dicsőséges uralmat, szenvedéstől mentességet s erre az a nép megtagadta őt. Ő pedig ünnepélyes vallomást tesz: »Az én országom nem e világból való« (Ján. 18, 36.) s végrendeletében ezt mondja: »Békeséget hagyok nektek, az én békeségemet adom nektek; nem mint a világ adja, adom én nektek.« (Ján. 14, 27). Jelvényül a keresztet, szenvedés szimbólumát választja s előre megmondja tanítványainak, hogy amint öt üldözték, híveit is üldözni fogják, de azért feltámadása után igy üdvözli őket: Béke nektek! Szent Pál apostol élete folytonos üldözés, szenvedés, hányattatás volt, de azért minden levelében igy köszönti testvéreit : Kegyelem és béke nektek ! Abban a három században, mig az egyház tagjai a föld alatt bujdostak, bizony nem volt béke, de a vértanuk mégis mosolgó arccal mentek a vérpadra és számtalanszor megmondták gyilkosaiknak: mindentől megfoszthattok, de a lelkünk békéje a miénk marad ! Később szabadságot nyert az egyház, de békéje nem lett, egyik eretnekség a másik után támadta meg egységét. A pogányok támadása, mint két öldöklő kar ölelte át keleten és nyugaton a kererztény Európát s i'ettegé^en tartotta századokon át. A forradalmak csak szenvedést és megalázást hoztak az egyháznak s midőn ezek is elmúltak, a szabadság köntösében a hitetlenség, a közöny, a felvilágosultság tör gyermekeinek békéje ellen s ha az egyház szomorú helyzetét tekintjük, mindent inkább elmondhatunk, mintsem azt, hogy békéje van. Ha pedig nem adta meg Krisztus a földi békét az ő jegyesének, melyet örök szeretettel fűzött magához, ekkor nemzetek és egyesek sem várhatják azt tőle. Uj fáklyát kell gyújtanunk a hit fényénél, s enek világossága mellett kell megkérdeznünk : mi az igazi béke és mily értelemmel bir ebben a szenvedés. Az igazi béke a lélek békéje, egyesülése a Szentlélek kegyelmével, szándékainak egysége az Isten szándékaival, megnyugvása az Isten akaratában : ez az igazi béke. Ezt mondja már a zsoltáros is: »Sok békeségük van törvényed szeretőinek és semmi sincs botrányokra.« (118. Zsolt. 165.) Nézzünk csak a lelkűnkbe és kénytelenek vagyunk bevallani, hogy ha abban Isten kegyelme és erős hit lakozik, abban voltaképpen igaz béke van. Az istentelennek pedig bármily jól mehet dolga, fürödhetik gazdagságban, ment lehet minden földi szenvedéstől, lelkén ott rágódik a féreg, nincs igazi nyugalma, mig nincs rendben Istenével. Ezt a békétlen érzést egyidőre el lehet nyomni, de nem lehet örökre megsemmisíteni. Ezért mondja Izaizás próféta: »Nincs békeségök az istenteleneknek. úgymond az Űr.« (48, 22.) A lélek békéjét megszerezheti minden jóakaratú ember és ez a béke nem függ attól, hogy köröttem a világban béke vagy békétlenség vagyon-e. Ez a béke volt a Szentszűz lelkének békéje a jászol mellett és a kereszt tövében ; ez volt a vértanúk békéje, midőn a máglyára és az oroszlánok elé léptek ; ez volt a szentek békéje a szén
