Püspöki körlevelek 1911 (Szombathely, 1912)

arra figyelmeztetendők, hogy orrukat és szájukat zsebkendővel védjék. Zsebkendő híján a leányok kötényüket, a fiuk kabátjuk szélét tartják orruk és szájuk elé. Az iskola-igazgató minden év végén jelentést tesz fölöttes hatóságának arról, hogy a próbariasztásokat miképen és mikor tartotta meg s hogy a tanulóifjúságnak az iskolai épőletet mennyi idő alatt sikerült elhagynia. III. Riasztás és kivonulás. A tüzriasztás idejét az iskola igazgatója állapítja meg. A rendelet szerint a ta­nulóifjúság figyelmeztetendő arra. hogy ilyen próbariasztások lesznek, de úgy, hogy azok időpontjáról ne legyen előzőleg tudomása. Mihelyt a riasztó vagy harangjelzés megszólal, az összes gyermekek fölállanak, tolakodás és lőkdösés nélkül a pádból szépen, rendesen sorrendben a folyosóra kivo­nulnak. Riasztáskor, minden osztály tanítója először is siessen meggyőződni, hogy a folyosók és lépcsők alkalmasak-e még a kivonulásra. Ha igen. úgy a tanulók könyveik és felső ruháik hátrahagyásával, zárt sorokban, előre begyakorolt sorrendben és az előirt utón a szabadba kivezetendők. A kivezetés alkalmával szigorúan kell fölügyelni arra, hogy a folyosón és a lépcsőkön sehol tolongás elő ne forduljon. Ha a folyosókon két osztály találkozik, az alsóbb osztály bocsátandó előre. Kivonuláskor a tanító az ajtó mellett áll, amig a tanulók mellette elvonulnak, azután a tanulókkal együtt megy’ ; azokra fölügyel s őket a szabadba biztos helyre kivezeti. A tanító csak az utolsó gyermek után hagyhatja el helyét. Kivonuláskor minden osztály a legközelebbi kijárón távozik. Ha riasztáskor — tűz esetén — a folyosót vagy lépcsőt már ellepte volna a füst, vagy egyéb okból a menekülés arra már nem volna lehetséges, akkor a tűzoltói segít­ség megérkezéséig —- betett ajtók és nyitott ablakok mellett — a tanteremben marad­nak mindaddig, amig a segítség megérkezik. így nagyobb biztonságban lesznek, mintha a füsttel telt folyosókra és lépcsőkre vezettetnének, — mely esetben — eltekintve a tűz és füst veszélyétől, a riadalom kitörése alig volna kikerülhető. Riasztás alkalmával a közönséget az iskolaépületbe beengedni tilos. Ez szük­ség esetén erőszakkal is megakadályozandó. A riasztó harangok az iskolaszolgák által minden nap kipróbálandók : erről az iskolaigazgató is köteles meggyőződni. A fölnőtt személyek azzal bizandók meg, hogy riadó esetén az összes folyosók szélfogó és egyéb a szabadba nyíló ajtói azonnal és teljesen fölnyittassanak. Ennek oly gyorsan kell történnie, hogy a kivonuló osztályok minden ajtót nyitva találjanak. — Budapest, igio. szeptember 24-én. Zichy. Szombathely, ign. febr. 7. Horváth István s. k. káptalani helynök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom