Püspöki körlevelek 1902 (Szombathely, 1903)

12 —

a társadalom szivén ütött sebek. Mert Isten, aki az embert lényegileg társadalmi tulajdonságokkal ruházta föl, gondviselésében ugyanúgy alapította az egyházat és a biblia szavai szerint Sión hegyére állította, bogy világitóul legyen és termékenyítő sugaraival az emberi társadalom különféle vonatkozásaiban az életeivel kifejleszsze azáltal, hogy bölcs és mennyei szabályokat közöl, melyek segítségével a legjobban megfelelő alakulatot nyerhesse. Ezért bomlik föl a társadalom, mely elvonja magát az egyháztól, amely az ő erejének jelentékeny része, vagy megbukik, mivelhogy elválasztja azt. amit Isten összekötöttnek akar.

Nem szűntünk meg minden kínálkozó alkalommal ezeket az igazságokat hangoztatni és újra szándékosan kívántuk ezt tenni a jelen rendkívüli alkalommal. Adja az Ur, hogy a hivek állal uj erőt és zsinórmértéket nyerjenek, hogy működésűket hathatósabban rendezzék a közös jóra és hogy ellenfeleink ebből világosságot merítsenek, hogy felfoghassák, mily igazságtalanságot követnek el, midőn üldözik az egyházat, a legszeretőbb édes anyát, az emberiség legmegbízhatóbb jótevőjét.

Nem akarnók, hogy a jelenlegi fájdalmas helyzet képe gyöngítse a teljes bizalmat az isteni segítség iránt, mely idejében és a maga módján fogja a végleges diadalt megadni. Szivünk mélyében szomorkodunk, de az egyház halhatatlan fönnállása miatt nem aggódunk. Az üldöztetés, miként kezdetben mondottuk, az ő öröksége, mert Isten abból, gyermekeit megpróbálva és megtisztítva, magasabb és becsesebb javakat teremt. De amidőn megengedi a támadást és ellenkezést, akkor is megmutatja isteni segítségét, mely uj és nem sejtett eszközöket ad, a végből, hogy az ő műve fönmaradjon és gyarapodjék, anélkül, hogy a kárára esküdt erők le tudnák gyűrni. Az emberi viszontagságok között átélt ftzenkilencz évszázad azt tanítja, hogy a viharok nem érik az alapot, hanem tovább’-vonulnak.

Vigaszt meríthetünk, mert a jelennek is vaunak tünetei, amelyek fen tartják bizalmunkat. A nehézségek mindenesetre borzasztóak és rendkívüliek, de más tények, melyek szemünk láttára mennek végbe, bizonyságul szolgálhatnak, hogy Isten csodálatos jósággal és bölcseséggel váltja be Ígéreteit. Miközben annyi erő esküszik össze az egyház ellen és az egyház annyira híján vau az emberi segítségnek és támaszoknak, mégis óriási nagyságban áll az egyház a világ előtt és működését kiterjeszti az egymástól még oly távol fekvő népekre minden égöv alatt. Nem, e világ régi fejedelme nem uralkodhatik úgy, mint régen, miután Jézus Krisztus legyőzte őt s a sátán ármányai, bár bajokat okoznak, czélt nem érnek. Máris uralkodik, feutartva a SzentlélekLől, ki az egyházban lebeg és él, nemcsak a jók lelkében, hanem az összes katholikus kereszténységben bizonyos természetfölötti nyugalom, mely háborítatlanul fejlődik, a püspöki karnak ezen apostoli Székkel való szoros egységénél és engedelmességénél fogva, mely csodálatos ellentétel mutat a társadalmi rendet zavaró titkos szövetségek üzelmeivel, czivódásaival és folytonos hemzscgésével. Ez az egység termékeny a buzgalom és a szeretet legkülönbözőbb müveiben, a püspökök és a papság között és azok közt a katholikus világiak közt, kik szorosabban összetartva és az emberi tekintetektől mentebb módon lépnek föl, a működésben gyakorolják magukat és nagylelkű versenyre kelnek a vallás szent ügyének védelmére. Ezt az egyesülést hangoztattuk mi és hangoztatjuk újra és áldjuk azt, hogy még jobban gyarapodjék és mint egy ledönthetetlen szembe helyezkedjék az Isten ellenségei rohamának.

Mi sem természetesebb, minthogy a fa tövében támadt uj hajtások módjára annyi egyesület keletkezik ismét és erőteljesen fejlődik, mint éppen napjainkban az