Püspöki körlevelek 1902 (Szombathely, 1903)
13 — egyház kebelén. Ó, ezek bennünket, nagyon megörvendeztetnek. A keresztény jámborságnak semmiféle alakját sem hanyagolják el, legyen annak tárgya akár Jézus és az Ő imádandó titkai, akár az Ő hatalmas Anyja, akár a szentek, kik kiváló erények által legragyogóbb világosságban tündökölnek. És egyszersmind azt látjuk, hogy a jótékonyságnak semmiféle alakjáról sem feledkeznek meg, legyen az akár az ifjúság vallásos nevelése, akár a betegápolás, akár a nép erkölcsössége, vagy a kitagadott osztályok segélyezése. Még sokkal többet lehetne tenni, ha ez a mozgalom nem találkoznék gyakran igazságtalan akadályokkal és ellenséges indulattal. És az Ur, aki ily életerőben tartja egyházát azokon a vidékeken, melyeket régen birtokába vett, uj reményekkel is vigasztal bennünket a hittérítők buzgalma folytán, kik nem ijednek meg veszélyektől, a nélkülözésektől és áldozatoktól s mind számosabb vidékeket nyernek meg az evangéliumnak és a czivilizácziónak s a rágalmak daczára az isteni Mester példáján haladva kitartanak. A keserűségeket tehát vigasztalások enyhítik és a küzdelem nehézségei mellett okunk van, hogy neki bátorodjunk és reméljünk. Ez minden értelmes megfigyelőt gondolkodóba ejt és megértetheti véle, hogy Isten az embert nem hagyta magára, hanem, miként egyszer szólott., úgy szól most is az ő egyházában, melyet láthatólag segélyével támogat és igy megmutatja, hol található az igazság és üdvösség. Mindenesetre ez az állandó segítség azt a legyőzhetetlen reményt keltse szivünkben, hogy a Gondviselés kijelölte pillanatban a ködök majd elosztanak és az igazság nem messzi jövőben teljes fényében fog ragyogni és az evangélium szelleme ezt az oly romlott társadalmat uj életre fogja támasztani. A mi bennünket illet, tisztelendő testvérek, nem fogjuk elmulasztani, hogy Isten irgalmának napját siettessük és amint az kötelességünk, földi országának védelmén és gyarapodásán dolgozzunk. Nem szükséges intenünk benneteket, kik pásztori gondosságokat ismerjük. Vajha a buzgóság lángja, mely szivetekben lobog, jobban és jobban hatná át az Ur összes szolgáit., kik munkátokban részesek. Közvetlenül érintkeznek a néppel és ismerik annak törekvéseit, szükségleteit, szenvedéseit és egyúttal a kisértéseket, melyek fenyegetik. — Ha eltelve Jézus Krisztus leikével és a politikai szenvedélyek fölött maradva, veletek dolgoznak, Isten áldásával majd csodákat müveinek a nép fölvilágositásában, a szivek megnyerésében, helyzetének javításán való segédkezésükben. És a papságot támogatni fogja az összes jóakaratu hívek közreműködése. így fogják a gyermekek inegizlelni anyjuknak, az egyháznak gyöngédségét és neki ezt viszonozni azzal, hogy megvédik becsületét és dicsőségét. Mindenki résztvehet ebben a kötelességszerü és fölötte érdemszerző műben: a tudósok a hitvédelem és a napi sajtó által, eme szükséges eszköz által, melylyel ellenfeleink visszaélnek; a családapák és a tanitók a gyermekek keresztény nevelése által, hogy szilárdak, a jó elvekben és a jellemtisztaságban, valamennyien pedig azáltal, hogy hitüket emberi tekintet nélkül megvallják. Az idő nagy követeléseket támaszt és mindenekelőtt szigorú fegyelmet kíván. Ennek főkép abban kell mutatkoznia, hogy bizalommal és teljesen alávetjük magunkat a Szentszék határozatainak, melyek egyik főeszköz arra, hogy minden visszavonás megszűnjék és az összes erők arra a legfőbb czélra egyesüljenek, mely Jézus Krisztusnak az ő egyházában való diadala. Ez a katholikusok kötelessége: a végső siker Ő rajta áll, ki jegyese felett szeretettel őrködik és kiről Írva vagyon: „Jézus Krisztus tegnap és ma, mindörökké.“ (Zsid. 13, 8.) ő hozzá emeljük fel most is alázatos és buzgó imádságunkat, Ő hozzá, ki
