Püspöki körlevelek 1902 (Szombathely, 1903)

— 9

gosság titkát és egyúttal fohászkodunk hozzá, hogy könyörüljön annyiaknak vakságán a kikre, sajnos, az Apostolnak félelmet gerjesztő panasza alkalmazható: „E világ istene elvakitotta a hitetlenek értelmét úgy, hogy nem fényeskedik nekik Krisztus dicsőséges evangéliumának fényessége.“ (2. Kor. 4. 4.)

Abban a mértékben, amint a katholikus egyház a népek erkölcsi és anyagi javára kifejtette buzgalmát, sajnos a sötétség eme gyermekei irigykedve támadnak ellene és semmi eszközt nem hagynak megpróbálatlanul, hogy isteni szépségét elhomályosítsák és életet adó s felszabadító működését megbénítsák. Mennyi álokoskodást, mennyi rágalmat használnak! így az ő legnemtelenebb fogásaiknak egyike az, hogy az egyházat a meggondolatlan sokaság és a féltékeny kormányok szemében úgy tüntetik föl, mint a tudományok haladásának gátját, a szabadságnak ellenségét, az állam jogainak bitorlóját és mint olyant, mely átnyúl a politika terére. Balga vádaskodások ezek, melyek ezerszer ismételtettek és melyek ezerszer megczáfoltattak az észtől, a történelemtől, minden jog- és igazságszerel ettől.

Az egyház volna a tudomány és a kultúra ellensége? Az egyház bizonyára éber őre a kinyilatkoztatott dogmának, de éppen ez az éberség teszi őt a tudomány legérdemesebb előmozdítójává és minden igazi kultúra tápláló anyjává. Azáltal, hogy a szellemeket megnyitja az örök Ige, az összes igazságok legfőbb igazsága és ős alapja, isteni kinyilatkoztatásának befogadására, ennek ismeretei soha és semmi tekintetben nem korlátoztatnak, ellenkezőleg az isteni megismerés körének kisugárzásai az emberi értelemnek állandóan erőt és világosságot fognak adui és őt a legfontosabb kérdésekben bizonytalanságtól, aggodalmaskodástól és tévedésektől megóvni. Különben tizenkilencz százada annak a dicsőségnek, melyet a katholiczizmus magának a tudás minden ágában szerzett, elégséges arra, hogy e hazug állítást megdöntse. Hiszen a katholikus egyházé az érdem, hogy a keresztény bölcseséget elterjesztette és megvédelmezte, mely nélkül a világ még mindig a pogány babona sötétségében és alacsony barbárság állapotában volna ; övé az érdem, hogy a régi tudomány és irodalom becses kincseit megőrizte és átszármaztatta, az első iskolákat a nép számára megnyitotta s egyetemeket alapított, melyek ma is fennállanak és híresek, végül, hogy védőszárnyai alá gyűjtötte a legkitűnőbb művészeket és a legvirágzóbb, legtisztább és legdicsőbb irodalomra ösztönzést adott.

Az egyház volna a szabadság ellensége? Ó, mennyire eltorzítják a fogalmat, mely ezen a néven Istennek egyik legbecsesebb adományát jelöli meg, e helyett azonban arra alkalmazzák, hogy a visszaélést és a féktelenséget igazolják. Ha szabadság alatt minden törvénynek és minden féknek lerázását akarják érteni, hogy az ember azt tehessen, amit akar: akkor az ily szabadságot természetesen úgy az egyház, mint minden tisztességes ember helyteleníteni fogja; de ha szabadság alatt azt az észszerű képességet értik, hogy könnyen és bőségesen cselekedjünk jót az örök törvény szabványai szerint, amiben éppen az emberhez méltó és a társadalomra előnyös szabadság áll: akkor ezt senki sem kedveli, bátorítja és oltalmazza jobban az egyháznál. Hiszen az egyház szabadította meg az ő tanítása és működése által az emberiséget a rabszolgaság jármától, amennyiben az emberi egyenlőség és testvériség nagy törvényét hirdette mindenkor, — a gyöngék és elnyomottak védelmét az erőseknek túlságos hatalmával szemben ő vállalta magára, vértanúinak vére árán a keresztény lelkiismereti szabadságol ő vásárolta meg, a gyermeknek és a nőnek ő adta vissza nemes természetük méltóságát, és tiszteletre és igazságra való ugyanazon jogokban való része-