Püspöki körlevelek 1902 (Szombathely, 1903)

— 4

És mégis, belső jóságainak annyi nyilván való, mindig ismétlődő és magasztos próbája után, ezt az egyházat hozzánk közelebb fekvő korszakokban is, éppen úgy. mint a közép- és újkorban bizonyos tekintetben még keményebb és kínosabb harczokba látjuk bonyolódva. Közismert történeti okok sorozatából a 16. század úgynevezett reformácziója fölemelte a lázadás zászlaját és arra vállalkozott, hogy szivén találja őt, a pápaság ellen intézett vad küzdelemmel; és miután széltépte a régi egységnek, az egyházi bíráskodásnak és a hitnek kötelékét, mely a népeket az ő anyai szárnyai alatt egyetlen egy nyájként gyűjtötte össze és igy a szándékok és czélok egyetértésében gyakran azok erejét, tekintélyét és dicsőségét megkettőzte; a keresztény társadalmi osztályokban siralmas és fölötte vészes visszavonást honosított meg. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy mindjárt kezdetben az volt a szándéka a reformáczióuak, hogy a természet fölölti igazságok uralma a világból kiküszöböltessék; ámde miután egyrészről elvetették a római Szentszéknek az egység ezen létesítő és föntartó okának rangbeli elsőbbségét és másrészről fölállították a szabadkutatás elvét: ezzel az isteni épület szerkezetét alapjaiban megrendítették és tág kaput nyitottak számtalan változtatásnak, kétkedésnek és tagadásnak, még a legfontosabb ügyekben is, úgy, hogy ez tulment maguknak az újítóknak a reményein is.

Miután ekként megnyitották a pályát, fellép a XVflI. század gunyolódóinak gőgös bölcseleté és még tovább megy. A szent könyveket gúny tárgyává teszi és teljességgel elveti az összes istenileg kinyilatkoztatott igazságokat azzal a végső szándékkal, hogy a népek tudatából minden vallásos bitet, a keresztény szellem minden fuvallatát kiirtsa. Ezekből a forrásokból fakadtak a raczionalizmus, a pantheizmus, a naturalizmus és a materializmus végzetes és pusztító rendszerei, melyek az újnak látszata alatt régi, már az első keresztény idők atyáitól és hilvédőitől diadalmasan megczáfolt tényeket ismét fölmelegitenek, úgy, hogy a büszke modern szellemek, mialatt túlságosan akarnak saját világosságukkal látni, elvakultak és a pogánysággal még a saját lelkűk tehetségeire és az azt kitüntető halhatatlanságra vonatkozólag is badarságokat hoznak föl. __

Az egyház ellen való háborúság ily módon a támadásnak úgy hevessége, mint általánossága folytán élesebb lön. Mert a mai hitetlenség nem éri be azzal, hogy ezt, vagy azt a hitigazságot kétségbevonja, vagy tagadja, hanem küzd a kinyilatkoztatás által megszentelt és a józan bölcselet által helybenhagyott összes elvek ellen, azon sérthetetlen és alapvető igazságok ellen, melyek az embert létezésének legfőbb czéljára tanítják, a kötelességben megtartják, neki bátorságot és megadást adnak és meg nem vesztegethető igazságosságot és tökéletes boldogságot ígérve a síron túl, elméjébe vésik, hogy az időt az örökkévalóságnak, a földet a mennyországnak alárendelje. És mit tesznek ezen tanítások a hit ezen liasonlithatatlan vigasztalásainak helyébe? Irtózatos szkepticzizmust, mely a sziveket jéggé fagyasztja és minden nagylelkű törekvést elfojt.

És ezek a pusztító tanok, sajnos, amint látjátok, tiszt, testvérek, az eszmék köréből behatoltak a külső életbe és a közviszonyba. Nagy és hatalmas államok azokat folyton a gyakorlatba váltják át, azt vélvén, hogy ily módon az általános czivilizáczió haladásának élén mennek. És mintha a közhatalmaknak nem kellene az erkölcsi életnek legjobb erőit magukba fölvenniük, és visszatükrözniük, föloldottaknak tartják magukat attól a kötelességtől, hogy nyilvánosan tiszteljék Istent és vajmi gyakran megtörténik, hogy midőn minden vallás iránt való közömbösségükkel dicsekednek, ellenségesen bánnak az egyetlen, Istentől eredő vallással.

A gyakorlati atheizmusnak e rendszeréből szükségképen elő kellett, hogy álljon