Püspöki körlevelek 1902 (Szombathely, 1903)

— 3 —

sokra bátorítani akarván, önmagára utalt, mint példára: „ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt.“ (Ján. 15, 18.) Ezek az e földre nézve megígért örömek, ezek a jutalmak.

Bizonyára a dolgok igazságos és értelmes megítélése mellett senki se tudta ezen eset indító okát megmagyarázni. Kit bántott meg, miben hibázott az isteni Megváltó? Az emberekhez leszállva végtelen szeretetből, mocsoktalan, vigasztaló, az embereknek békében és szeretetben való egyesülését czélzó tant hirdetett; sem földi nagyság, sem dicsőség után nem törekedett, senkinek jogát magához nem ragadta: ellenkezőleg, igen résztvevő volt a gyöngék, a betegek, a szegények, a bűnösök, az elnyomottak iránt, úgy, hogy élete csak arra való volt, hogy az emberek közt nagylelkű bőkezűséggel jót cselekedjék.

Azt kell tehát mondanunk, hogy az emberi gonoszságnak túlontúl nagy mértéke volt az ok és pedig mennél igazságtalanabb, annál siralmasabb, ha Ő mégis, Simeon jövendölése szerint, „olyan jel lett, melynek ellenmondottak.“ (Luk. II. 34.)

Csoda-e tehát, ha a katholikus egyház, mely az Ő isteni küldetésének folytatója és az O igazságainak meg nem vesztegethető őrzője, ugyanabban a sorsban osztozik? A világ mindig hasonló marad önnönmagához; az Isten gyermekei mellett mindig ott vannak az emberi nem azon nagy ellenségének követői, aki kezdettől fogva fellázadván a Magasságbeli ellen, az evangélium által e világ fejedelmének neveztetik — és ezért a világ a törvénynyel szemben és azzal szemben, aki azt Isién nevében eléje adja, mértéktelen gőgben újra érzi egy oly függetlenségnek a szellemét, amelyhez semmi joga nincs. Hányszor szövetkeztek viharos időkben, hallatlan kegyetlenséggel, a legszemlelenebb igazságtalanságokkal és az egész társadalom nyilvánvaló kárára ellenségként arra a balga vállalkozásra, hogy az isteni művet megdöntsék ? És, ha nem sikerült az üldözésnek az egyik alakja, megpróbálták a másikkal. A római birodalom, három hosszú évszázon át visszaélve a nyers hatalommal, telehintette tartományait vértanukkal és ezen szent városnak, Rómának minden talpalatnyi földjét az ő vérével áztatta. Majd ismét az eretnekségek sűrű sokaságában, majd álezázva, majd szemérmetlenül föllépve, kísérletet tettek, hogy legalább az összhangot és az egységet megtörjék. Mint pusztító viharok követik egymást északról a barbárok csordái és délről az Izlám, romokat és pusztaságokat hagyva maguk után. És igy századról századra átszáll a Krisztus jegyese ellen való gyűlölet szomorú öröksége. Következett egy imperium, mely gyanakodásában hatalmi tultengésében és az idegen nagyság iránt való féltékenységében, jóllehet maga is előnyt húzott belőle, szüntelenül ismételte támadásait, hogy az egyház szabadságát lábbal tiporja és annak jogait bitorolja. Vérzik az ember szive, ha látja, hogy az egyházat mily gyakran érték kimondhatatlan szorongattatások és szenvedések. Ámde diadalmaskodva minden akadály, erőszakosság és elnyomatás fölött, tovább és tovább terjesztvén ki békés sátrait, a művészetek, a történelem, a tudományok, az irodalom dicsőséges örökségét megőrizve és az emberi társadalom szerkezetébe mélyen belevésve az evangélium szellemét, megalkotta mégis azt a czivilizácziót, melyet kereszténynek neveztek és a nemzetekre, melyek azt elfogadták, a legjótékonyabb befolyást gyakorolta, és nekik meghozta a törvények méltányosságát, az erkölcsök szelidülését, a gyöngék oltalmát, a szegények és szerencsétlenek iránt való részvétet, mindenki jogainak és méltóságánanak tiszteletét és igy, amennyire ez az emberi lét áramlatai között lehetséges, azt a békés polgári életet, mely a szabadság és az igazságosság legjobb kiegyeztetéséből származik.

T

I