Püspöki körlevelek 1899 (Szombathely, 1900)
XL Szentséges Atyánk mint üdvösségünk fölött gondosan őrködő legfőbb pásztor, a jubileumi szent év kezdetén Jézusnak, isteni Megváltónknak szentséges szent Szivére irányította az ő hűséges nyájának figyelmét. Ezen szentséges Szív legtisztább szeretetében óhajtotta egyesíteni az összes emberiséget, tehát nemcsak a hívőket, hanem ezek felajánlására a közönyöseket és a hitetleneket is, hogy ezek is szeretetve gyuladjanak és megtérjenek a legszentebb Szív szeretetéhez. Ajándékozza a jó Isten mindegyikünknek azt a boldogító tudatot, mely szerint a Szent Atya intelmét megértettük, fiúi engedelmes szívvel fogadtuk és a lefolyt szent év alatt mindegyikünk megtette legyen a tőle telhetőt arra nézve, hogy Jézus szentséges Szivének tisztelete bennünk erősödjék és a gondjainkra bízott hívek között minél szélesebb körben elterjedjen. Most a jubileumi szent év végén, az anyaszentegyház összes egyházkormányzóihoz intézett apostoli körlevelében, inig egyrészről atyai örömét fejezi ki Szentséges Atyánk a szokottnál nagyobb hévvel a hívőknél megnyilatkozó imádat fölött az emberi nem Megváltója iránt; továbbá azon készségűk felett, melylyel hivó szózatát fiúi engedelmességgel követve oly nagy számban jelentek meg a szent városban és bőségesen merítettek az isteni kegyelmeknek ott felnyitott forrásaiból; másrészről általános és egyedül hathatós gyógyszert ir elő a társadalom összeségében és részeiben, az államban, a családban és az egyeseknél sajnosán tapasztalható békétlenség, nyugtalanság, elégedetlenség és erőszak megfékezésére s kiirtására; és e mentő figyelmeztetés igy hangzik: „Vissza a Jézus Krisztus szeretetéhez!“ Ezen felhívás mint egyedüli mentő szózat hangzik felénk szt. Péter sziklaszilárd kathedrájáról. Ezt értsék meg, ezt visszhangozzák az apostolok utódai és a hívők milliói! „Nincs — ugyanis — másban senkiben üdvösség; mert nem is adatott más név az ég alatt az embereknek, melyben üdvözölnünk kellene.“ Továbbá, miután a legtöbb embert — mint a Szent Atya apostoli ihletséggel megjegyzi — nem annyira a roszakarat, mint inkább a tudatlanság tartja távol Jézus Krisztustól; nem ismerik Jézust az Istenembert. nem ismerik jótéteményeit. Mert nem idegenitene el oly sokakat a kevélység és nem bénítana a közönv, ha gyakrabban gondolnának amaz állapotra, a melyből kiszabadította s arra, a hová felemelte Krisztus az embert. Én úgy gondolom, hogy a jubileumi szent évet méltóbban nem fejezhetjük be és a XX. század első évét üdvösebben nem kezdhetjük meg, mint ha a kettőnek küszöbén a Szentséges Atya önmaga szói híveihez, önmaga tanítja őket ama hitigazsá
