Püspöki körlevelek 1899 (Szombathely, 1900)

ö

assili««1, quodque vel in maxima mortalium bonorum affluentia in se quisque penitus sentit, nihil esse, praeter Deum, in quo vountas humana absolute possit atque omni ex parte quiescere? Omnino finis homini, Deus : atque omnis haec, quae in terris degitur, aetas similitudinem peregrinationis cuiusdam atque imaginem verissime gerit. Iamvero via nobis Christus est, quia ex hoc mortali cursu, tam laborioso praesertim tainque ancipiti, ad summum et extremum bonorum, Deum, nulla ratione pervenire, nisi Cbisto auctore et duce, possumus. Nemo venit ad Patrem, nisi per me1. Quo modo nisi per eum? Nempe in primis et maxime,' nisi per gratiam eius: quae tamen vacua in homine foret, neglectis praeceptis eius et legibus. Quod enim fieri, parta per lesum Christum salute, oportebat, legem ipse suam reliquit custodem et procuratricem generis humani, qua nimirum gubernante, a vitae pravitate conversi, ad Deum homines suum securi contenderent. Euntes docete omnes (jentes:... docentes eos servare omnia quaecumque mandavi vobis...1 2 3 Mandata mea servate3. Ex quo intelligi debet, illud esse in professione christiana praecipuum planeque necessarium, praebere se ad Iesu Christi praecepta docilem eique, ut domino ac regi summo, obnoxiam ac devotam penitus geivre voluntatem. Magna res, et quae multum saepe laborem vehementemque contentionem et constantiam desiderat. Quamvis enim Redemptoris beneficio humana sit reparata natura, superstes tamen in unoquoque nostrum velut quaedam aegrotatio est infirmitas ac vitiositas. Appetitus varii huc atque illuc hominem rapiunt, rerumque externarum illecebrae facile impellunt animum ut, quod lubeat, non quod a Christo imperatum sit. sequatur. Atqui tamen Contra nitendum, atque omnibus viribus repugnandum est cupiditatibus in obsequium Christi: quae, nisi parent rationi, dominantur, totumqe hominem Christo ereptum, sibi faciunt servientem. Homines corrupti mente, reprobi circa fidem, non efficiunt ut non serviunt...., serviunt enim cupiditati triplici vel voluptatis, vel excellentiae, rei spectaculi1. Atque in eiusmodi certamine sic quisque affectus esse debet, ut molestias etiam et incommoda sibi suscipienda, Christi caussa, putet. Difficile, quae tanto opere alliciunt atque oblectant, repellere: durum atque asperum ea, quae putantur bona corporis et fortunae, prae Christi Domini voluntate imperioque contemnere : sed omnino Christianum hominem oportet patientem et fortem esse in perferendo, si vult hoc, quod datum est vitae, Christiane traducere. Oblitine sumus cuius corporis et cuius capitis simus membra? Proposito sibi gaudio sustinuit crucem, qui nobis ut nosmetipsos abnegaremus praescripsit. Ex ea vero affectione animi, quam diximus, humanae naturae dignitas pendet ipsa. Quod enim vel sapientia antiquorum saepe vidit, imperare sibi efficereque ut pars animi inferior obediat superiori, nequaquam est fractae voluntatis demissio, sed potius quaedam generosa virtus rationi mirifice congruens, in primisque homine digna. —

1 Io. XIV. U.

2 Malt. XXVIII, 19-20.

3 1». XIV, io.

4 S. Aug. De vera rei., 37.

tanít szüntelenül, s a minek érzetétől a múlandó javak legözönebb bőségében sem függetlenítheti lelkét az ember, hogy nincsen Istenen kívül semmi sem, a miben az ember vágyai teljesen és föltétlenül megnyugodhatnának ? Egy az ember czélja: Isten, s a földi élet legtalálóbb képe: vándorút a czél felé. Már pedig egy nekünk az utunk: Krisztus, mert e halandó életnek oly igen fáradalma« és oly kétes végit vándorlásában Istenhez, a legfőbb, végső jóhoz, el nem jutni máskép, mii t Krisztus által, az ő nyomában. Senki sem jő az Atyához, hanem csak énáltalam.1) És mit jelent az, hogy csak ő általa ? Azt mindenek előtt, hogy csak az ő malasztja által, — a mely azonban sikertelen volna az emberben, ha elhanyagolná Krisztus törvényét, parancsait. Jézus Krisztus, miután megváltói munkáját bevégezte, — a mint máskép nem is lehetett, — törvényét hagyta az emberi nem őréül, ápolójául; hogy ugyanis annak vezetése alatt az élet romlottságából kiemelkedvén, biztos legyen útja Istenéhez az embernek. Elmemén tanítsatok minden nemzeteket, . . . tanítván őket megtartani mind, a miket parancsoltam nektek.3) Az én parancsaimat tartsátok meg.3) Mindenkinek meg kell ebből értenie: hogy a keresztény vallásnak mindenek előtt az tartozik legbenső lényegéhez, miszerint az ember tanulékony készséggel fogadja Jézus Krisztus parancsait, s neki, mint legfőbb urának és királyának, föltétlenül, szent önátadással vesse alá akaratát. Nagy dolog ez, a mely nem egyszer sok fáradsággal, kemény küzdelemmel jár, s férfias kitartást követel. Mert bar a pusztulástól megmentette a Megváltó jósága az emberi természetet, mégis mint valami kóros állapot, megmaradt mindegyikünkben a gyarlóság s a hajlam a rosszra. A sokféle vágyak majd erre, majd arra ragadják az embert, s a körülötte levő dolgok csábjai könnyen ráveszik, hogy azután induljon, a mi vágyainak kedvez, s nem a mit Krisztus akar. Azonban küzdeni kell szilárd ellenállással, teljes erőből a Krisztus engedelmessége szellemében e vágyak ellen, a melyek mihelyt az ész vezetése alól felszabadulnak, uralomra kapnak s az embert elragadva Krisztustól, a magok rabszolgájává teszik. Megromlott értelemmel, Intőkben hajótörötten, sohasem fogják azt elérni, az emberek, hogy ne kelljen szolgálatok, .. . mert vagy az élv-vágy. vagy a nagyrarágyás, vagy a szórakozások liajhászása, de egyik vagy másik, e három szenvedély közül bizonyosan uralkodni fog rajtok.4 És ezt a küzdelmet azzal a lelkülettel kell végig harezolni, a mely jól tudja, hogy Krisztusért kényelmének feláldozásától, bajok elviselésétől sem szabad visszariadnia. Nem könnyű visszautasítani azt, a mi annyi élvvel, oly hatalmas ingerrel csábit; nehéz, kemény dolog: azt, a mit a testre, ( az anyagiakra nézve előnyösnek tart az ember, az Úr Krisztus kedvéért, az ő parancsára megvetni; — de nincs is az máskép: türelmesnek és bátornak kell annak lennie a szenvedések vise'ésébefi, a ki az életet keresztényül akarja betölteni. Elfeledtük-e. hogy mely testnek vall Ján. XIV. (>.

2) Máié XXVIII. 19-20.

3) Ján. XIV. 15.

4J Sz. Ág «st: Az igaz vall. 37.