Püspöki körlevelek 1894 (Szombathely, 1895)
I. Tisztelendő Testvérek és Krisztusban Kedves Fiaim! Minden ember életébe szőtt a Gondviselés bizonyos jelentékenyebb mozzanatokat, nagyobb horderejű eseményeket és jelelt ki egyes időpontokat, melyek óriási felkiáltójelként komolyan figyelmeztetik a halandót: „Siste Viator!“ Állj meg utas; pihend ki némileg fáradalmaidat; tekints vissza múltadra és számotvetvén magaddal gyújts erőt utad sikeres folytatására !..............Es ki tagadhatná,- hogy egy ily komolyan figyelmeztető időpont az évváltozás is ? . . . Azért a vallásos lelkületű keresztény ember, ha tán nagy elfoglaltsága miatt más alkalommal nem is, de a polgári év végén bizonyára keres és talál is magának arra időt, hogy, mintegy pihenőt tartva, legalább főbb vonásaiban visszaidézze emlékébe a lefolyt évnek személyére vonatkozó főbb eseményeit, hatottak bár azok kedélyére akár mint megelégedésére szolgáló örömök kellemesen, akár pedig szenvedésként nehezültek terhes gondoktól megviselt lelkére . . . Igen, visszatekint múltjára és az élvezett örömökért szive mélyéből hálát mond Istenének, a minden jók Adójának; kiállott szenvedéseinek keserű emlékeinél pedig, ha tán nem is képes szent Teréziával fohászkodni: „Domine aut páti, aut móri;“ mégis szemeit a feszületre emelve elgondolja az Ur Jézusnak keserves kínszenvedését és vigaszt merítvén a keresztre feszítettnek vérző sebeiből Jézus szent szivébe vetett erős bizalommal vértezi föl csüggedni kezdő lelkét. De ha az évváltozás ily magasztos érzelmeket kelt a hitében meg nem fogyatkozott keresztény emberben, úgy illő, sőt kell, hogy annál lelkesítőbben hasson az a papra, . . . hát még egy püspökre ! ? Isten látja lelkemet, hogy püspökségre soha nem vágyódtam és miként piispökkészenteltetésemnek alkalmával a felejthetlen, boldog emlékű bibornok, néhai Simor János herczegprimás személyes jelenlétében nyíltan, az egész vendégkoszoru hallatára, bevallottam, hogy hálás mély tiszteletemnél fogva csakis az ő egyenes parancsából vállalkoztam e szép és kedves egyházmegye kormányzására; úgy egyszersmind, bízva a jó Istenben és a Boldogságos Sziiz Anya pártfogásában, ünnepélyesen azt is megígértem, hogy testtel-lélekkel csakis ez egyházmegyéé akarok lenni, erőmet, tehetségemet, életemet e megye érdekeinek szentelni . . . Azóta a jó Isten kegyelméből tiz év vonult el fölöttünk örömeivel és fájdalmaival ; . . . és midőn ez év alkonyán imára nyílik ajkam, hogy az év alatt nyert számtalan kegyelmekért háladalt zengjek Istenemnek, átérzett örömeim sorában kimagaslik lelkem előtt a Ti kedves emlékű gyengédségtek, melylyel engem tiz éves püspöki működésem alkalmából e búcsúzó év derekán kerületenkint üdvözölni szíveskedtetek, és teljes őszinteséggel mondhatom, hogy a mily jólesett lelkemnek fölirataitoknak minden hízelgéstől ment férfias hangja, melylyel püspökötök iránti ragaszkodásokat tolmácsoltátok, ép oly hálás méltánylással fogadtam a pénzbeli adományokat, melyekkel többen soraitokból,
