Püspöki körlevelek 1894 (Szombathely, 1895)
kellemes meglepetésemül, az általam régen óhajtott nőnevelői-apáczazárda létesítésére szánt összeghez járultak. — Ti, Krisztusban Kedves Fiaim, többször hallottátok tőlem, de saját tapasztalástok is meggyőzhetett arról, hogy szeretem és becsülöm jó papjaimat és miként a Példabeszédek könyve mondja: „Exvitat gaudio Pater justi;“ én is őszinte örömöt érzek jó papjaim nemes lelkületén és épülve lelkesedem, ha példás buzgóságtokról értesülök; elhihetitek tehát, hogy szives üdvözleteiteket, mert azok őszinteségében megbizom, hálás örömmel fogadtam és főpásztori jóindulatom, atyai szeretetem egész melegével szavazok ünnepélyesen köszönetét jószivre valló ragaszkodástokért, mint a lefolyt évnek reám nézve legbecsesebb emlékéért; de áldott legyen érette egyszersmind a jóságos Isten is, mert ez H az 0 végtelen irgalmasságának és általam soha meg nem hálálható kegyelmének müve volt! Viszonzásául pedig szivességteknek, legyetek, kérlek, meggyőződve, hogy valamint eddig is vajmi gyakran ajánlottam föl szent miséimet egyházmegyém papjaiért, úgy a jövőben is, ameddig a jó Isten életemnek kedvez, hő imában fogom kérni a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelenlevő isteni Mesterünket : áraszsza szent áldását reátok és a Bold. Szűz anyai pártfogása által istápoljon isteni kegyelmével, hogy vallás-erkölcsös életetek és minden müködéstek valódi visszatiikrözése legyen szent hivatástokróli tántoríthat lan meggyőződésteknek és utánzásra adott példaképe a híveknek .... így mint jó papok, egyszersmind jó hazafiak, — mert jó pap nem lehet rossz hazafi, — áldásai lesztek mindvégig a hitközségeknek és egykor boldog lakói az Egeknek, amiről maga az Üdvözítő Jézus biztosit, midőn igy fohászkodik mennyei szent Atyjához: „Pater, quos dedisti mihi, volo, ut ubi sum ego, et illi sint mecwn, ut videant claritatem meam, quam dedisti milii.“ De, habár maradandó kedves emlékeket és lelkem nagy vigasztalására szolgáló édes örömöket nyújtott is a jó Isten kegyelme a lefolyt évben, mégis egészben véve szomorú emlékű év marad az minden hitéhez hű katholikus szívben; mert szent hitünknek nyílt és alattomos ellenségei, kik a katholika religiónak megrontására eddig csak a külföldön végezték aknamunkáikat, szeretett hazánkban, Mária országában, szent István birodalmában is követőkre találtak, kik a „szabadelvüség“, „lelkiismereti szabadság“ és „haladás“ hangzatos emlegetéseivel megtéveszteni indultak itt is a katholikus meggyőződést, hogy meggyengitsék hitünket, megsemmisítsék tényleg egyes dogmáinkat, korlátozhassák a házasság szentségének kiszolgáltatása körüli törvényes jogainkat és országos törvénynyel biztosíthassák a „felekezetien“ vallástalanságot . . . Valóban ezekről is elmondhatni: ,.Convenerunt in unum adversus Dominum et adversus Christum eius“. Ha e jó urak nyílt sistkkal küzdenének és bevallanák, hogy, ha tán névleg nem is tagjai, de leikök egész rokonszenvével részesei azon szabadkőmiivesi társulatoknak, melyekben Europaszerte rossz-szemmel nézik a katholicismust, és igy, e társulatok szellemében működnek, midőn a positiv kereszténységet nem becsülvén törvényileg kívánják meghonosítani magyar hazánk földjén a felekezetien vallástalanságot, ne mondjam, pogányságot, és lehetővé tenni azt, hogy a keresztények zsidókká lehessenek. Igaz, hogy „szabad vallásgyakorlat“ -ot és „lelkiismereti szabadság“-ot hangoztatnak, hanem azt nem vallják be, hogy e jelszavakat csakis a protestáns és zsidó, vagy általában a „szabad gondolkozásu“ honpolgárokra értik; korántsem kívánják pedig e „szabadságiban a haza katholikusait is részesíteni; azért decretálnak „egységes házassági jog“-ot és „kötelezővé“ teszik az úgynevezett „polgári házasság“-ot, amely institutiók pedig csakis kizárólag a katholicismus dogmáját sértik és a kath. egyház törvényes jogait confiscálják. (Conc. Trid. Sess. XXIV. Can. i. 4. et 12. de Sacr. Matrim.) De tudják ők azt is igen jól, érzik is, hanem bölcsen
