Püspöki körlevelek 1894 (Szombathely, 1895)
2 E védelemben, a melynek nem minden részlete kerülhetett eddig a nyilvánosság elé, főpásztoraitok, szentséges Atyánknak, a római Pápának, Krisztus földi Helytartójának bölcs és Magyarország iránt mindenkor táplált kiváló atyai szeretetéböl fakadt útmutatását követve, elmentek az engedékenységnek legszélsőbb határáig. E határ kath. Szentegyházunk tanának s az abban gyökeredző Istentől nyert elidegenithetlen jogainak sérthetetlensége. E határt átlépnünk nem szabad, nem lehet, hacsak hütlenül meg nem tagadjuk Istentől elénk szabott püspöki kötelmeinket. S miután e védelmi küzdelmünknek törekvései minden lehető engedékenység daczára meghiúsultak, miután nem sikerült elhárítanunk Szentegyházunktól s híveinktől azon súlyos sérelmeket, hazánktól azon nemzeti és állami tekintetben is oly veszélyes támadásokat, a melyek a fent részletezett intézkedésekben rejlenek: mi, kiket a Szentlélek Ur Isten rendelt a gondjainkra bízott egyházak kormányzására, félretéve minden emberi tekintetet, püspöki kötelmiinkhez híven, egyedül Istennek szent törvényeit ismerve el cselekvésünk zsinórmértékéül, súlyos felelősségünk teljes tudatában, e sérelmek és veszélyek között, Istentől nyert jogunkkal, törhetetlen hűségünkkel kath. Anyaszentegyházunk iránt, minden áldozatra kész szeretőiünkkel halhatatlan lelketek iránt, törhetlen hűségünkkel apostoli királyunk iránt, lelkesült buzgalmunkkal édes hazánk jóléte, nagysága és dicsősége iránt, minden tiszteletünk és engedelmességünk mellett, a melylyel Isten szent törvénye szerint a polgári hatalom iránt viseltetünk, végre nyíltan felemeljük főpásztori szavunkat ama fent elsorolt, hitelveinkre, lelkiismeretünk szabadságára, vallásunk szabad gyakorlására és a jól felfogott társadalmi érdekekre sérelmes és veszélyes intézkedések ellen. Azért Krisztusban szeretett Testvéreink és Híveink, jelen főpásztori szózatunkkal felhívunk Benneteket, hogy Ti is csatlakozzatok hozzánk ; tömörüljetek főpásztoraitok köré, hogy egyek a hitben, egy szívvel és egy lélekkel, együttesen védjük meg hitünket, Anyaszentegyházunk jogait és lelkiismeretünk szabadságát. Mert az egyházat védelmezni a híveknek is kötelessége, amint ezt Szentséges Atyánk, Krisztus földi Helytartója, a kath. világ püspökeihez 1890-ben intézett „Sapientiae Christianae “ czimü körlevelében következőképen hangsúlyozza: „Az igazságnak védelmére kelni, —úgymond— a tévelyeket a telkekből kitépni, az Egyház feladata, a melyet minden időben szentül kell teljesítenie, mert Isten dicsőségének, az emberek üdvének védelme reá van bízva. Azonban, midőn a szükség követeli, a hit sértetlenségét védeni nemcsak az elöljárók kötelessége, hanem mindenki tartozik hitét mások előtt nyilvánítani, akár a végből, hogy más híveket oktasson, akár a végből, hogy hitükben azokat megerősítse, vagy hogy a hitetlenek támadását visszanyomja. Engedni az ellenségnek, vagy hallgatni akkor, midőn minden felől felhangzik az igazság elnyomóinak zaja, vagy tétlen ember szokott, vagy az, aki hitében kételkedik. Mind a két eljárás méltatlan és sérelmes Isten ellen; mind a két eljárás ellenkezik a közös üdvvel s az egyesek üdvével, és csak a hit ellenségeinek hasznos, mert ha jók tevékenysége hanyatlik, a gonoszok merészsége növekszik. A keresztény ember küzdelemre született, a melynek minél nagyobb az ereje, annál biztosabb Isten segedelmével a győzelem.“1) „Bízzatok én meggyőztem a világot.“2) S valóban az Egyházat nehéz időkben akkor fenyegeti a legnagyobb veszély, ha gyermekei között találkoznak néma és közönyös hívek, kikben a néven kívül alig van valami, a mi katholikus ; a kiknek szánandó semlegessége talán veszedelmesebb mint az ellenség nyílt támadása ; mert a hitközöny felbátorítja az ellenfél merészségét. Előre halad *) Ep. encycl. Sáp. Christ. — 2) Ján. 16, 33.
