Püspöki körlevelek 1891 (Szombathely, 1892)
v u e jelentés kapcsán a kérvények beható vizsgálására áttérvén, azt tapasztalta, hogy számosán tagságukat nem igazolták, miért is ezek kérvényeit mellőzni kellett. A 130 folyamodó közűi tehát maradt 110, kiknek egyenként 23 frt, összesen 2530 frt szavaztatott meg, a visszamaradt 122 frt 35 kr. pedig a már említett 500 írttal együtt összesen 622 frt 35 kr. az elnök rendelkezésére bocsáttatott. 7. Roszival István arra való tekintetből, hogy az árvaházi alap jelentéktelenül szaporodik, a következő indítványt tette : „Tekintve, hogy az alap lassan halad, kéressék fel a nmélt. püspöki kar, kegyeskedjék az árvaház mielőbbi létesithetése végett szélesebb körű mozgalomnak megindítása iránt legbölcsebben intézkedni; a tanítók tömeges belépése az ügyet nagyban előmozdítaná.“ Az indítvány, többek hozzászólása után oly értelemben fogadtatott el, hogy az elnök a jegyzőkönyv felterjesztése alkalmával a hgprimáshelyettes ő Excellentiája figyelmét ezen pontra irányozza. Elnök köszönetét mond a jelenlevőknek s a gyűlést befejezettnek kijelenti. K. m. f. Klein Jenő bízott, jegyző. — 10 — Kelt Szombathelyen, 1891. évi október hó 13-án. Kornél sk., püspök.