Püspöki körlevelek 1891 (Szombathely, 1892)

iati.s meae6.............így volt akkor; és azóta? . . . Úgy gondolkodtunk, éreztünk és

viselkedtünk-e, hogy az Ur most is magáéinak ismerhet minkéi és mi magunkénak vallhatjuk az Urat? Nem osztottuk-e meg szivünket, szeretetőuket az Isten és a világ között? . . . Meg van Írva: Mundus in maligno positus est; 6 azért int szent János : „Nolite diligere mundum, neque ea, quae in mundo sunt,“ és mi Ián a világ hosannái után áhítozva sokszor legszentebb meggyőződésünket is föláldoztuk, hogy tessünk a világnak és ugv viselkedtünk, hogy reánk illenek a zsoltáros szavai: „Filii hominum

usquequo gravi corde, utquid diligitis vanitatem et quaeritis mendacium?6.............

Mi tudjuk és prédikáljuk is, hogy hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni Isten előtt, és valljon mi komolyan kívánjuk és akarjuk-e, hogy kedvesek legyünk, sicut decet sanctos, a jó Isten előtt ? Yégezzük-e lelkiismeretes pontossággal naponkint a Breviáriumot, járunk-e gyakrabban gyónni és imádkozzuk-e szorgalmasan a szent rózsafüzért, hogy a Bold. Szűz közbenjárása által az Ur Jézus öregbítse bennünk fidem redam, spem firmam et charitatem perfectam ? . . . Hiszünk és engedelmeskedünk-e mindenben az egyedül üdvözítő kér. kath. anyaszentegvháznak: tudunk-e lelkesedni a katholikus ügyért és az anyászentegyháznak érdekeiért !■ . . . Még az iskola falai közt hallottuk és tanultuk : „Ubi Petrus, ibi Ecclesia,“ és valljon mily gyengédséggel, mily figyelem- és tevékeny részvéttel viseltetünk szent Péter utódja a római szentséges Pápa iránt? . . . Ha élő hittel bírunk, úgy kell, hogy az egyház és annak látható feje szent legyen előttünk és nemcsak engedelmességet kell tanúsítanunk, de egyszersmind buzgón imádkoznunk is az egyházért és annak látható fejéért.

De haladjunk egy lépéssel tovább. Mi bizonyos nemével az önelégültségnek követeljük a világtól: „Sic nos existimet homo ut ministros Christi et dispensatores mysteriorum Dei“ ; de kérdés, eddigi magáin vagy nyilvános életünk nem volt-e ellentétben magasztos állásunkkal. Szent Ambrus püspök egyik Homiliájában igy ir : „Febris nostra avaritia est : febris nostra libido est: febris nostra luxuria est : febris nostra ambitio est : febris nostra iracundia est kutassunk csak szivünk fejtekében, nem érezzük-e magunkat e lázak valamelyikében betegnek és igy nem szolgáltunk-e botrányára a híveknek és szégyenére az áldásos testületnek, melynek áldozárságunk által tagjaivá lettünk ! Életirányzó-e reánk nézve a nemzetek nagy apostolának az a szép intése: „Nemini dantes ullam offensionem, ul non vituperetur ministerium nostrum: sed in omnibus exhibeamus nos sicut Dei ministros in multa patientia“? ... A jó pap valódi áldás a népre; még ellenben: „Causa ruinae populi sunt Sacerdotes mali.“

Mózes egykor igy szólott Aaronhoz: „Accede ad altare et immola pro peccato- Offer holocaustum et deprecare pro te et pro populo.“ Az uj-szövétségben is az áll : „Omnis Pontifex ex hominibus assumtus pro hominibus constituitur in iis, quae sunt ad Deum, ut offerat dona et sacrificia pro peccatis;“ és meglehet, mi is mindennap elmondtuk az oltár lépcsőjénél: „Introibo ad altare Dei;“ de volt-e arra gondunk, hogy a kegyelem állapotjában lépjünk oda. hol kezeink közt ugyanazon Jézus Krisztus testesül meg, kit a Bold. Szűz a Szentlélek teil fogadott méhébe s hordozott kilencz hónapon át szent szive alatt ? Es áldoztunk magunk, áldoztattuk a híveket hangosan figyelmeztetvén őket. hogy a kenyér színe alatt az Isten báránya van : de eszünkbe jutott-e valaha afölött elmélkedni : „Probet autem seipsum homo et sic de pane illo edat et de calice bibat: qui enim manducat et. bibit indigne, iudicium sibi manducat et bibit non dijudicans corpus Domini mert az egyház határozottan tanítja a szent