Püspöki körlevelek 1886 (Szombathely, 1887)

IV. KRISZTUSBAN KEDVES FIAIM! Püspöki székem elfoglalása óta folyton elmémben forgott a b. e. nagy pápa, IX. Pius szentséges atyának az az intelme, melyet trónralépte után első kör­levelében a világ összes püspökeihez intézett, igy írván hozzájuk : „Quum vobis com­pertum sit ad ecclesiastici ordinis dignitatem et sanctimoniam retinendam et conser­vandam pium spiritualium exercitiorum institutum vel maxime conducere, pro epis­copali vestro zelo tam salutare opus urgere omnesque in sortem Domini vocatos monere et hortari ne intermittatis, ut saepe in opportunum aliquem locum iisdem peragendis exercitiis secedant;“ és azóta lelkemnek egyik leghőbb óhaja volt a másutt is divó közös lelki-szentgyakorlatokat egyházmegyémben is meghonositani, hogy igy évenkint magam köré gyűjtve lelkészkedő papjaim egy részét néhány napon át a világi gondoktól való visszavonultságban közös imák, szent elmélkedé­sek és a penitencziatartás cselekedeteinek komoly gyakorlása által lélekben meg­újuljunk, kegyelmekben gyarapodjunk és föllángolva Isten és egyháza iránti szere­­tetre, annál áldásosabban munkálkodhassunk a lelkipásztorkodásnak fáradságos, de egyszersmind magasztos pályáján. És ime, ezer hála érette az imádandó Isteni Gondviselésnek, a mi után lelkem vágyott és ami annyiszor képezte fohászaim tárgyát, az immár teljesedésbe megy; mert a jó Isten kegyelme által úgy alakultak körülményeim, hogy szivem őszinte örömével és atyai szeretetem egész melegével hívhatom meg immár lelkész­kedő papjaimat közös lelki-szentgyakorlatokra. Tapasztalati tény, hogy a legelhatározottabb vállalkozásu utazó is bármily kedvvel és hévvel gyűjtse is érdekes tapasztalatait, ha időnkint pihenési óráiban erősödést nem nyer, lelkesültsége lassankint ernyed és az utazás nehézségei közt kifárad. így van ez a szellemi élet terén is; mert ki vonhatná kétségbe, hogy időfolytán a legjobb papnak buzgósága is ellankad, ha uj erőt nem merit és kipró­bált erkölcse buzdításban nem részesül; de vájjon honnan merítse e megerősödést, honnan várja a buzdítást? . . Tán mindennapi ájtatosságiban keresse a megedző erőt és szokásos imáitól remélje a hősies lelkesedést? A termőföldnek, hogy bő aratásra nyújtson reményt, a bármily jótékonyan ható harmat magában nem elégséges, ha­nem áldásos napos-esőkre van szüksége; épen úgy igényli a lélek is, hogy a min­dennapi áhitat harmatján fölül gazdagabb kegyelem-forrás nyíljék számára, mely őt a boldog örökkévalóság utján enyhítse, üditse és erősítse; ilyen pedig a lelki-szent­­gyakorlat; mert igaza van a szép lelkű Hausennek, hogy a jámborság összes gya­korlatai között alig található más, mely az Úrnak becsületes hiv szolgáját hősi eré­­nyek gyakorlására hatályosabban buzdítaná; az elzsibbadt lanyhát az előbbi buz­­góságra sikeresebben serkenthetné; a rosszat a szokásos bűnök halálos szendergé­­séből gyorsabban felébresztené, mint épen a lelki-szentgyakorlatok, vagyis a szent­magány! Azon magány, melyről szent Vazullal elmondhatni, hogy az incselkedő világ 1692. sz. Az egyház­­megyei papság részére tartan­dó lelki-szent­gyakorlatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom