Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1969, Szeged

1969. szeptember 17.

- —- e -bizottságba, hanem elsősorban azért, mert a fakultatív mó­don megszervezett etikai konferenciákat esetleg tovább foly­tatjuk, s ennek a vezetője eddig is ő volt. Különben Hegedűs elvtárs is mondotta, hogy a bizottságot ki kellett terjesz­teni, nemcsak a Neveléstudományi Tanszékről került be új em­ber, nemcsak a Pszichológia Tanszékről, hanem a gyakorlóis­kolából is, meg а КБ.»Z-szervezétből is bekerült egy delegált. Host, hogy a Nevelési Bizottság kérdése ilyen konkrétan fel­vetődött, engedje meg a tisztelt tanácsülés, hogy ezzel kap­csolatban egy néhány megjegyzést tegyek. Igazgató blvtárs bevezető szavaiból is, meg a munkatervünkböl is kiderül,hogy ezóvi munkánknak mennyiségében jelentős és tartalmában na­gyon fontos részét nevelési tervünk kipróbálása, kiegészí­tése és végső formába öntése jelenti. Ez a Nevelési Terv a kartársak előtt már ismert, de valóban az elemző résszel ki­egészítve lestene11eztétjük s újólag eljuttatjuk ezt a ter­vet az egyes tanszékekre, hogy mindegyik oktató könnyedén hozzáférhessen tanulmányozás céljából. A végleges Nevelési Tervnek az összeállítása elsődlegesen a Nevelési Bizottság­nak a feladata lesz. Azonban a neveléssel kapcsolatos ta­pasztalati tények a tanszékeken gyűlnek össze. Ott szület­nek és formálódnak meg a nevelés elvei és gyakorlati mód­szerei is. Szék ismerete nélkül a Nevelési Bizottság nem tudja a végleges nevelési tervünket elkészíteni, éppen e­­zért most megragadom az alkalmat, hogy a tanszékvezető kar­társak és általuk az összes oktatók maximális segítségét kérjem ehhez a munkához.' Konkrétan ez azt fogja jelenteni, bogy a Nevelési Bizottság négy alkalommal megadott szempon­tok szerint jelentést kér a tanszéki kollektíváktól. Kb. olyan 3 oldalas terjedelemben a tanszéki tapasztalatokról, alkalmazott nevelési elvekről és eljárásokról szeretne tá­jékozódni a Nevelési Bizottság. Részletezve is tudok néhány szót mondani erről, bár a mostani értekezletnek ez nem le­het feladata, azért megemlítem, hogy januárbant az oktató­munka nevelőhatásáról, februárbant a politikai és világné­zeti eredményéről és feladatairól valamiint a KISZ munkájá­ról, márciusbans a hallgatók erkölcsi arculatáról, és végül áprilisbans a hallgatók kulturális életéről, szabadidejének eltöltéséről, felhasználásáról szeretne a Nevelési Bizottság

Next

/
Oldalképek
Tartalom