Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged

1933. december 14. IV. rendes ülés

sát hiányos világításba állítani s a kari határozatot - annak most elhang­zott hivatalos bejelentésével - a Ta­nács jegyzőkönyvébe is bevétetni. Az orvosi kar állásfoglalását egy hanggal sem érinti, arról sem szól, helyes-e azt bizalmi nyilatkozatnak fogni fel, de kénytelen megállapítani a követke­­z őke t s 1. / a Tanács december 1-i ülé­sén nem mondott bírálatot a dékán ur rektori működéséről, de megdöbbentő­nek s a bölcsészeti karra és kifeje­zetten az egész egyetemre, valamennyi szegedi egyetemi tanárra vonatkozóan súlyosan sérelmesnek nevezte az 1931/ 32. évi rectornak egy ügyben a tanács­­jegyző elleni fegyelmi eljárás során saját vallomásaiból kiderült magatar­tását. 2. / Nemcsak azt kérdezte, amit a dékán ur az orvosi karnak felolvasott, hanem azt is, mit tenne akkor, ha a bölcsészeti kar netalán azt kérdezné, részt vehet-e az egyetem kormányzásá­ban az, aki mint rector a most általa elismert módon járt el, majd az ülés u­­tán mondott egyebet is, de e pillanat­ban csak az ülésen mondottakat tartja fontosnak. 3. / Másnap a dékán ur kereste az alkalmat a vele való beszélgetésre s ennek folyamán a felszólaló valóban ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom