Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged

1933. április 5. VIII. rendes ülés

vei a beköltözés után újból végeztek munkálatokat, ezekre azonban az ásvány­tani intézet elhelyezésével kapcso­latos épületátalakitás adott okot. Ugyanez tette szükségessé a függő­­folyosó meghosszabbítását is, mert csak igy lehetett elérni azt, hogy Pettykő lakásához a régi, befalazott bejárat helyett uj bejáratot csinál­janak. Sgyéb/iránt Pettykó előadása szerint ezekkel az átalakításokkal lakásának értéke nemhogy emelkedett, hanem legalább 20%-kal csökkent. Németh Sándor az ellene folyamat­ban Volt fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat során XIII.3. alatt becsa­tolta Héber Lajos építészmérnöknek a Pettykó-féle lakás átalakításával felmerült költségekre vonatkozó jegy­/ zéket. Erre nézve Pettykó azt az ész­revételt tette, hogy az abban előfor­duló két legnagyobb tétel /:függőfo­lyosó készítése: 332.80 P. és folyó­sórács készítése:240 P:/ nem az ő la­kásának, hanem az ásványtani intézet berendezésének a költsége volt? emel­lett kétségbe vonta Héber Lajos el­fogulatlanságát is,mert egyrészt a valóságnak meg nem felelően azt ál­lította, hogy az újabb átalakítás al-

Next

/
Oldalképek
Tartalom