Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. április 5. VIII. rendes ülés
kaiméval a már meglevő lakáshoz még helyiségeket csatoltak hozzá, aminek épen az ellenkezője történt, mert egy kamrát belőle elvettek, másrészt pedig azért, mert ugyanabban az értesítésben, amelyben a költségek fel vannak sorolva, Héber Lajos egyúttal egy kérelmet is intéz Németh Sándorhoz,aki tőle a szóban levő értesitést kérte. A lakással összefüggő körülmények bizonyítására Pettykó helyszini szemle foganatositását kérte, ez azonban - tekintettel arra, hogy ezeknek a körülményeknek nincs ügydöntő fontosságuk - szükségtelennek mutatkozik. Végül megfontolás tárgyává teendő, hogy - amennyiben Pettykót a lakásával kapcsolatban végzett munkálatok költségének túlzott mértékéért felelősség terheli - a felelősségre vonásnak most is van^meg teljes terjedelemben helye. Pettykó ugyanis jelenlegi lakásába 1929.januárban költözött,éként azóta a fegyelmi vétségért való felelősségre vonás érdekében tett intézkedések megkezdéséig több, mint 3 év telt el, ennélfogva Pettykónak az 1930.év őszét megelőző magatartására nézve az elévülés vol