József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1985-1986

1986. május 16., IV. rendes ülés

A%- 11 -O o Át kell tekintenünk az összes hálótervet és elképzelhető a gyors 1987. évi bevezetés. Nem lehet egy szakot a többitől függetlenül tárgyalni. Több hozzászólás nem lévén Dékán nyílt szavazást kér. A Kari Tanács a mat-kém. tanárszak ideiglenes hálótervét nyílt szava­zással egyhangúlag tudomásul vette. Dékán felkéri Dr. Szalámin Edit egyetemi docenst, a BTK dékán­­helyettését, hogy amennyiben az előzetesen írásban kiküldött anyaghoz / ld.: 6>. sz. melléklet/ - az angol-mat., ill. orosz­­mát. új oktatási irányok bevezetésére vonatkozóan - kiegészíteni valója van, úgy azt megtenni szíveskedjék. Dr. Szalámin Edit BTK dékánhelyettes elmondja, hogy az angol­matematika, orosz-matematika szakpárosításban folyó oktatás a "közteherviselés" elve alapján került a BTK-hoz. Mindkét új szakpár a JATE Komplex Fejlesztési Tervének megfelelően indul be. Az új szakpárok kezdeményezője a TTK volt, és a BTK-n nagy remé­nyeket fűznek ehhez. A tantervi hálókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy természetesen ezek is ideiglenes jelleggel kerülnek beveze­tésre. Megemlítette, hogy az óraszámcsökkentés folyamatban van a Karon. Felmenő rendszerű bevezetését tervezik, továbbá a IV., ill. V. évfolyamon 2-2 óra csökkenés várható, erre garanciát jelent a BTK Kari Tanácsának határozata. Az orosz esetében gondot okoz, hogy az ún. részképzést a II. félévre tették át az idegen nyelvterület problémája miatt, ugyanis nem kívánhatják a vegyes szak esetében, hogy a rész­képzésről visszajövő hallgatók a TTK-n pótlandó órákkal legyenek terhelve. Dr. Szalay István dékánhelyettes ismét javasolja, hogy a matematika óraszám részleges csökkentését vegyék tervbe. Dr. Tandori Károly egyetemi tanár megemlíti, hogy a nyelvszak­­matematika matematika része globálisan megegyezik a mat-földrajz szakkal. Kérdése: mi történik, ha az MM nem engedi a részképzés tervezett lebonyolítását? Dr. Bartók Mihály dékán javasolja, hogy a Kar vegye tudomásul az angol, ill. orosz-mat. szakpárok beindítását. Dr. Nagy Péter egyetemi docens szintén úgy látja, hogy a matematika óraszámokat csökkenteni kell.' Több hozzászólás nem lévén Dékán nyílt szavazást kér. A Kari Tanács az új oktatási irányok bevezetésére vonatkozó tervet /angol­­mat., orosz-mat./ nyílt szavazással egyhangúlag tudomásul vette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom