József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1984. december 7., II. rendes ülés
\ szerzését hagyta jóvá, és erre a célra 1,5 millió Pt-ot biztosított. Az 1981-84. évekre az MM által meghirdetett kutatási-fejlesztési pályázatra a Karról benyújtott 38 pályamű közül 20-at fogadtak el 18 millió forint támogatással, 3 pályázat finartszirozását má3 intézmény vállalta at. A? ITTA Központi Kutatási Alapjából 1982-84. évekre 10 téma támogatására 15 millió forintot nyertek el tanszékeink pályázat utján. A dologi pénzügyi támogatás hasznositását, elsősorban az ország devizahelyzetével összefüggő korlátozások, befolyásolták a Karon kedvezőtlenül. Sajnálatos, hogy a tervezett személyi keretek felhasználása terén is jelentős elmaradás tapasztalható. A belső mellékfoglalkozás lehetőségét sem veszik eléggé igénybe a témavezetők. A Kar kutatási eszközállománya az időszak folyamán romlott. A közép és kisműszerek terén elsősorban az egyes pályázatokon és a KK visszatérités nyújtotta lehetőségekkel élhettek a tanszékek. A KK fejlesztési alap kari központi kezelése - bár ad lehetőséget nagymüszerek megvételére - csak a hazai kereskedelemben kapható készülékek beszerzését biztosítja. Az elmúlt időszakban áttekintettük a kiemelt kutatási témák helyzetét, megállapítható volt, hogy a vizsgálatok a tervezett iránynak megfelelően, és eredményesen haladnak /ld. a mellékelt táblázatot/. Más kutatóhelyekkel közösen leginkább a Biológiai és a Matematikai Tanszékcsoportoknál végeznek kutatómunkát, a Kémiai Tanszékcsoportnál inkább az iparvállalatokkal alakult ki szorosabb együttműködés külső kutatási megbízások révén. Több tanszék nehezményezte a kutatással összefüggő pénzügyi ügyvitel bürokratikus vonásait. A Kar külön bizottságot hozott létre a hazai és külföldi kapcsolataink tapasztalatainak áttekintésére és az eredményesség elősegítésére. A vizsgálat megállapította,.hogy a Kar széleskörű külföldi kapcsolatainak fenntartása a pénzügyi lehetőségek csökkenése miatt egyre nehezebb. A minisztérium által biztosított keretek elen^észőek, a kormányközi megállapodások alapján lehetséges- utak száma nem számottevő. A testvéregyetemi kapcsolatok csak egy-egy témakör számára jelentenek együttműködési lehetőséget, A külföldi kapcsolatok fenntartására elsősorban a KK bevételek nyújtanak pénzügyi.alapot, .a hosszabb idejű tanulmányutakat pedig a^ személyes kapcsolat alapján megvalósuló munkavállalás során lehet megvalósítani. Hazai és nemzetközi kapcsolatainkkal foglalkozó bizottsági jelentés kari tanácsülésen is megvitatásra került a vonatkozó javaslatokkal, ajánlatokkal együtt, amelyeket megküldtünk főhatóságunknak is. 1982-ben kidolgoztuk a müszerkölcsönzési és méréstechnikai szolgáltatás rendszerére vonatkozó szabályzatot. Alkalmazására mindeddig nem volt szükség. Gazdasági és tudományos értékeket érintő szempontok alapján- 6 -*