József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1984. december 7., II. rendes ülés

B- 7 -foglalkoztunk a Kar kiadványainak helyzetével. Megállapítottuk, hogy az "acták"amellett, hogy tudományos fórumot jelentenek, amelynek jelentős szerepe van egyes tanszékcsoportok kutatási eredményeinek publikálásában, jelentős mértékben hozzájárulnak más folyóiratok beszerzéséhez is. v Á Kar vezetése közreműködött a Kémiai Tanszékcsoporthoz tartozó fiatal oktatók és kutatók tudományos tevékenységével és előre- / haladásával kapcsolatos helyzet felmérésében. A doktori cselekmények vonatkozásában az 1983/84» tanév jelentős változásokat hozott az uj szabályzat megvitatásával, majd életbe lépésével. A korábbi tanévekben 50-60 fő tett egyetemi doktori szigorlatot ez a szám 1983/84-ben 70 fölé emelkedett és további 70 fő vár érvényes engedély birtokában az 1986. szeptemberéig leteendő doktori szigorlatra. Egyebek 1983-ban és 1984-ben kiemelt jelentőségű feladatunk volt a felsőoktatás távlati fejlesztési koncepciójának véleményezése, valamint a természettudományi képzés fejlesztése irányelveinek kidolgozásában való részvétel, Foglalkoztunk a kari szervezeti struktúra korszerüsitésének feladataival. A szakcsoportok helyett tanszékcsoporti szervezet létrehozását segítettük elő, amely szervezettebb tevékenységet tesz lehetővé egy-egy tanszékcsoport sokrétű feladatainak ellá­tásában. Megvizsgáltuk a Karon érvényesülő bérpolitikai és létszámgaz­­dálkodási elveket, és a decentralizált bérgazdálkodásnak meg­felelő kari bérszabályzatot hoztunk létre a szakszervezeti szervekkel egyetértésben. Bizottsági jelentés álapján elnökségi ülésen megvitattuk, hogy az egyetemi gazdálkodási mechanizmus milyen szerepet tölt be a Karon, az oktatás és kutatás szolgálatában. A Kar helyiséggazdálkodásával összefüggő 3 ben kezd eme ry ez tik a volt Bolyai Kollégium gimnáziumi célra történő felújítását, és a Bolyai épületben lévő gimnáziumi helyiségek felszabadítását kari hasznosítás érdekében. Szeged, 1984. november 20. •nd /ír. v i' Bartók Mihály/ dékán

Next

/
Oldalképek
Tartalom