József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985

1985. június 21., V. rendes ülés

3.te Véleményei javaslat ür.Senkö Mária tudományos segádminkatársi pályázatáról A Művelődési Közlöny 1985. évi. XXIX. évfolyam 10. Szásában a JÄTE TTX Mikrobiológiai Tanszékére meghirdetett két tudományos segédmunkatársi álláshely egyikére pályázatot nyújtott he Or.Senkö Mária. A pályázat mind tartalmilag, mind formailag megfelel az elő­írásoknak. Javaslom a pályázat kedvező elbírálását az alábbiak alapján? Ur.öonkő Máris 1955-ben Szegeden született» általános és közép­iskoláit ugyanitt végezte, 1975-ban érettségizett a Radnóti Gimnázii® biológia-kémia tagozatán. Ugyanebben a tanévben nyert felvételt a JATE biológia-kémia szakára. Tanulmányi eredménye az egyetemen jé-jeles volt. Diplomamunkáját állatszervezettanból készítette. 1978-ban középiskolai tanári diplomát szerzett. Ez évtől kezdve a SZOTE Központi Klinikai Mikrobiológiai Labora­tóriumában dolgozott} szőkébb szakterülete baktérium-diagnosztika volt, amelyben kitűnő jártasságot szerzett. 1982-ben egyetemünkön doktorált "eum laude* eredménnyel. 1984. január 1-töl a JATE Mikrobiológiai Tanszékére került szerződéssel tudományos segéd­­munkatársnak. Feladata a Tanszék törzsgyűjteményének gondozása fejlesztése, valamint gyakorlati préfilú kutatási feladatok során felmerült baktérium diagnosztikai munkák elvégzése. Or.Benkö Mária itíegermyelvi ismereteit módszeresen fejleszti, angol nyelvből állami nyelvvizsga letétele előtt áll, E tanévben fejezte be a Marxizmus Leninizmus Esti Egyetem politikai gazdaságtan szakosító tanfolyamát. Több dolgozat tára­szerzője, több hazai országos szakmai rendezvényen vett részt, előadással. A pályázó szerény, csendes, munkájában precíz, megbízható, Jó kollegiális adottságú ember. Szakmai felkészült­sége alapján közeljövőben hallgatói szaklabor?»tóriémi munkák irányítására is képes lesz. A fentiek alápján melegen támogatom Or.Benkö Mária tudományos segédmunkatúrsi pályázatának elfogadását. Szeged, 1985. jóniue tl/^°^V> c' *“■ .vTA-Ö0^ 'í* * fCZ^CC-K lir.farv t>czy Laj^u/ egyetemi tanér fn <n

Next

/
Oldalképek
Tartalom