József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1984-1985
1985. június 21., V. rendes ülés
Véleményes javaslat Dr.Kálmánné Tóth Éva tudományos segédmunkatársi pályázatáról A Művelődési Közlöny 1985. évi XXIX. évfolyam 10. számában a OATE TTK Mikrobiológiai Tanszékére meghirdetett két tudományos segédmunkatársi álláshely egyikére pályázatot nyújtott be Dr.Kálmánné Tóth Éva. A pályázat kedvező elbírálását az alábbiakkal indoklom: Dr. Kálmánná Tóth Éva 1954-ben Szegeden született, szülei pedagógusok. Általános és középiskolai tanulmányait Szegeden folytatta. A Radnóti Gimnázium biológia-kémia tagozatán érettségizett 1978-ben. Ez évben nyert felvételt a JATE vegyész szakára. Hallgatói vei alatt diákkörösként az Ásvány-Kőzettani és Geokémiai Tanszéken dolgozott, ahol pályamunkát is készített. Diplomamunkáját ugyanitt készítette az olajpala szervesanyagának pirolizise témakörből. 1977-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. 1977 és 1981 között tudományos segédmunkatársként dolgozott a SZOTE Kórélettani Intézetében, hormonkutatási témakörben. Több dolgozat társszerzője; előadásokat is tartott különböző szakmai rendezvényeken ebben az időszakban. 1981-től a SZOTE Biokémiai Intézetében nyert alkalmazást. Izomkutatási témakörben dolgozott, fehérjetisztítási módszerekkel ismerkedett meg. Jó jártasságot szerzett fehérjék gélelektroforetikus elválasztásában. Egy dolgozat és egy nemzetközi rendezvényen poszterrel történő szereplés jelzi munkájának eredményességét. Bekapcsolódott az orvostanhallgatók biokémiai oktatásába is. 1983-ban kerül a 3ATE Mikrobiológiai Tanszékére, ahol feladata mikroorganizmusok izoenzimeinek vizsgálata és általában a mikroszkópos gombák néhány fehérjeanalitikai módszerének kifejlesztése lett. E fő feladat mellett gyakorlati célzatú kutatási munkák során egyéb elválasztástechnikai munkát is végez biológiailag aktív vegyületekkel. Résztvesz az oktató munkában hallgatói szaklaboratóriumi munka irányításával. A Tanszék vegyszerfelelősi teendőit látje el. Kálmánná Tóth Éva emberi magatartására kollegiális segítőkészség jellemző. Munkájában precíz, megbízható. Feladata a közeljövőben a doktori fokozat megszerzése. A pályázó férjezett, férje Dr.Kálmán Miklós az SZBK Biokémiai Intézetében dolgozik, két gyermekük van. Nyelvismerete angolból jó, a szakirodalmat követi, jól társalog. Állami nyelvvizsga letétele előtt áll. Dr.Kálmánné Tóth Éva pályázatát melegen támogatom. Szeged, 1985. június 21.