József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982
1982. június 25., V. rendes ülés
- 9 -v / A Kar vezetése, a dékánhelyetteseken keresztül, rendszeres tájékoztatásban részesítette az évfolyamfelelősöket /számuk 53 fő/, akik számos fontos kari feladat végrehajtásából /őszi mezőgazdasági munkák, ifjúsági parlamentek határozatainak végrehajtása, kétoldalú véleményezési rendszer, az uj ösztöndíj rendelet, stb./ derekasan kivették részüket. A szakmai-ideológiai viták kari, ill. tanszéki szervezése a korábbi gyakorlatnak megfelelően folyt. Hatékonyságukról /a tanszékvezetőkhöz küldött szempontok alapján/ az 1982/83* tanév első félévében kell felmérést készítenünk. Tudományos munka és feltételei A művelődési miniszter, valamint az MTA elnöke és titkára együttes utasításának megfelelően, ill. az egyetemünk rektora által kiadott szabályzat szerint, ebben a tanévben lezajlottak az 1976-1980. évekre vonatkozó tudományos beszámolók és az 1981-1985. évekre- szóló középtávú kutatási tervek vitai. A tapasztalatokat külön tájékoztatóban összegeztük /ld. másik napirendi pont/. Ebben a tanévben már ismeretessé vált annak a támogatásnak a nagysága, amelyet a Kar az állami megbízásos pályázat révén az MM-tői és az MTA-tói kapott. Az 1981-1984* évekre, az MM által meghirdetett kutatási-fejlesztési pályázatra a Karról be nyújtott 38 pályamű közül 20 került elfogadásra 18 millió forint támogatással, 3 pályázat ill. téma finanszirozását más in térnény vállalta át. A pályázattal kapcsolatos ügyintézés lebonyolít ás ón ál az illetékes szervek már több tekintetben hasznosították a korábbi pályázatok esetében szerzett tapasztalatokat. Ennek ellenére még mindig jelentkeztek - elsősorban