József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982

1982. június 25., V. rendes ülés

- 10 -pénzügyi - problémák. így pl. a keretek megnyitása nagyon elhúzódott, a szerződések megkötésére és a támogatás pénz­ügyi fedezetének a megnyitására csak 1982. januárjában ke­rült sor. A Magyar Tudományos Akadémia a Központi Kutatási Alap jóból az 1982-1984« évekre 10 pályázat illetve kutatási téma támogatására 15 millió forintot biztosított. Az 1982. évre kiosztott MM céltámogatás összege 1,2 mil­lió forint, mig az MTA költségvetéséből 2,3 millió forintot kap­­nak a Karon működő kutató csoportok. A Karon folyó kutatások támogatását szolgálják még egyéb források is, amelyek nagysága 3 évre /1982-1984/ vonatkozóan 4,7 millió forint. Ezzel kap­csolatban emlitjük meg, hogy az egyetem állami vezetése úgy döntött, hogy a KK fejlesztési alapból az 1982. és 1983« évek­ben a Karok, ill. a központi tanszékek rendelkezésére bocsát évenként 500 eFt-ot, kisebb kutatások céljellegű támogatására. Ebből a Természettudományi Kar 300 eFt-ot kapott, amelynek felhasználására vonatkozóan 4 téma /a Biofizikai Tanszék, a Biológiai Izotóp Laboratórium, az Elméleti Fizikai Tanszék és a Növénytani Tanszék egy-egy témája/ támogatására tettünk javaslatot. A fenti támogatások, valamint a kari költségvetésből és a KK visszatérítésekből származó és rendelkezésre álló pénzügyi keretek, ha szerény mértékben is, de a következő 2-3 évben biztosítják a tanszékek működéséhez, az oktató-kutató munka ellátásához szükséges alapvető anyagi feltételeket. ( A kutatások, az oktatás szempontjából is nagyon fontos kérdés, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik a Kar a műsze­rek beszerzése terén. A korábbi években az évenként biztosí­tott MM beruházási keret / kb. 5 millió forint/ és a Tudomány­­politikai Bizottság határozata alapján juttatott MÜFA-keret / kb. 6 millió forint/ állt rendelkezésre elsősorban nagymü­­szerek beszerzésére. Ezeket a kereteket az 1981-es évben mór megszüntették és helyettük a Művelődési Minisztérium az 1982-x

Next

/
Oldalképek
Tartalom