József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1981-1982
1982. március 5., III. rendes ülés
ahol oktatóink és hallgatóink Írásbeli és szóbeli próbafelvételi vizsgákat és bemutató előadásokat tartottak. A megyei középiskolákban folyó beiskolázási munkát szintén lelkesen végzik oktatók és hallgatók egyaránt, de az iskolák részéről - beleértve a szegedi középiskolákat is - alacsony szintű az érdeklődés, igy a munka hatékonysága sem megfelelő. e) Aktiv közművelődési műnk . folyik a Herman Kollégiumban is. Rendszeresen tartanai: ismeretterjesztő jellegű előadásokat, részben a Collegium Politeohnicum keretében. Működik Potokör, Komoly Zenei Kör, amely heti egy adással szerepel a stúdiósán. Megőrzésre érdemes hagyománynak tekintjük a Szakesteket, ahol magas szintű szakmai ismeretterjesztő munka folyik. Örvendetes, hogy professzoraink, vezető oktatóink közül is sokan tevékenyen részt vállal nak ebben a munkában, f) A szakszervezet közművelődéssel kapcsolatos szervező munkáját a bizalmiak bevonásával a kulturfelelosok végzik. Pontos tevékenységük a már említett szinház- és hangversenybérletek terjesztése. Minden évben megszervezik az országjáró kirándulásokat is.. Ezek célja a szakmai tapasztalatszerzés mellett a dolgozók honismeretei és kulturális tájékozottságának gyarapítása^ a hazai történelmi, irodalmi stb. emlékeink megismerése. A szakszervezet több alkalommal vállalkozott kulturális rendezvények szervezésére (pl. ismeretterjesztő műsor GYES-en lévő kismamáknak, Halász Judit Est, Kaláka műsor stb.). Ilyen rendezvények rendszeres szervezésére az anyagi keretek szűkössége miatt a Kari Szakszervezet önállóan nem vállalkozhat. A Kari SZB költségvetésénél ki-, 30 %-át fordította kulturális rendezvényekre (1980-bon 37.000 forintot), ennek mintegy 90 %-át kirándulások és a saját rendezvények költségei tették ki. A szakszervezetnek a jövőben is megfelelő anyagi keretet kell biztosítani a közművelő tevékenység folytatásához.