József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1980-1981
1981. május 8., II. rendkívüli ülés
- 10 ségében elfogadja. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla'tanszékvezető egyetemi tanár indokolja a tartózkodást. A terv fel sem veti a külső pályázatok lehetőségét. Helyes, hoery a tanszékről kerül ki az utánpótlás, de nem szabadna ezt ennyire programszerűen kifejezésre juttatni. Csak az Állattani Tanszék esetében van jelezve, hogy nem oldható meg a tanszékvezetői utódlás belső erőből. Talán jó lenne másik tanszéken is a mozgás. A pályázatok rendszerét nagyobb mértékben alkalmazni kellene. Dr. Fehér Ottó tanszékvezető egyetemi tanár Tury Géza nyugalmazott adjunktus ügyére utal. 1 évvel ezelőtt félállású alkalmazását nem akarták engedélyezni azzal, hogy csökkenteni kell a félállásokat és az erre forditott összegeket. Közben kiderült, hogy sok ember mégis maradt a félálláson. Krajkó elvtárs erélyes közbelépése után lehetett Tury Gézát alkalmazni, aki nagy lelkesedéssel végzi munkáját. Kéri, hogy ameddig Tury Géza munkaereje birja, ebben a funkcióban próbáljuk megtartani, mert nehéz lenne pótolni. Kufcsák_Oszkár II. éves biológus hallgató kéri, hogy a személyi kérgesekben a KISZ vezetés véleményét is kérje ki az állami vezetés. Dr. Leindler László tanszékvezető egyetemi tanár pontositja lufcsák Oszkár mondanivalóját: A Kar és az állami vezetés tegyen meg mindent azért, hogy a legszinvonalasabb emberek kerüljenek a tanszéki állásokra. Kufcsák Oszkár II. éves biológus hallgató elmondja, hogy jó" kádereket szeretnének, jó példát kivánnak. Dr. Krajkó Gyula tanszékvezető egyetemi tanár megkérdezi, hogy az lenne a jó káderfejlesztési terv, ha a tanszékvezetők maguk helyett csak külső szakembereket javasolnának utódként. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla tanszékvezető egyetemi tanár elmondja, hogy a hozzászólása nem kritika volt. Még nem késő, hogy szabadabban, merészebben nézzük, hogy mi szorul fejlesztésre. /Növénytani Tanszék példája./ Feltehető, hogy az állásokat helyi szakemberekkel fogjuk betölteni, de helyet kell adni a kívülállóknak is. Pl. az egyetemen nem volt a kombinatorika és gráfelmélet művelésére megfelelő szakember, kivülálló tudóst sikerült egyetemünkre hozni, aki egyetemünk diszévé vált. Tudatosan kell több lehetőséget adni a kivülállók behozására. Dr. Grasselly Gyula.tanszékvezető egyetemi tanár szerint azt kiTT”nezni, hogy az adott pozicióra ki a legalkalmasabb. Ha kivülről hozunk valakit, annak jobbnak kell lenni, mert két azonos szintű szakember közül nyilvánvalóan az itt nevelkedettet kell előnyben részesíteni. Méltánytalan leime, ha a 10-15 év egyetemi munka után a hasonló volumenű külső szakember miatt a helyi nevelésüt állítanánk félre. Ha kivülálló