József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1979-1980

1979. december 14., II. rendes ülés

♦ Dékán felkéri Kiss Mária IV. éves vegyészhallgatót, a Kari KISZ Csucsbizottsága titkárát, hogy amennyiben az előzetesen Írásban kiküldött anyaghoz hozzáfűzni valója van, azt elmondani szíveskedj ék. Kiss Mária a Kari KISZ Szervezet csucstitkára tájékoztatja a Kari Tanácsot arról, hogy ennek az anyagnak a Kari Tanács elé terjesztését megelőzően több változata készült el, több fó­rumon , végül is a Kari Párt Csucsvezetőségnél is megtárgyal­ták, kéri, hogy a Kari Tanács ezt a próbálkozásukat fogadja j ó in.dulattal, és nyújtson segítséget az elf ogadást követe e'ü annak bevezetéséhez. Lásd: 13 • sz. melléklet. Dr. Szőkefalvi-Nagy Béla egyetemi tanár: Megkérdezi, hogy csak a TTK oktatókra vonatkozik-e ez a javaslat, vagy a Karon oktató valamennyi más tanszék előadóira is. Dr. Simone sics Pál egyetemi docens: Javasolja, hogy a véleményezés egyik szempontja legyen az is, hogy a program és az előadás illetve a jegyzet és az előadás milyen viszonyban van. Kérdezi, hogy a KISZ milyen szempontokra gondol azzal kapcsolatban, hogy az előadónak, mint nevelőnek, milyen hatása van a csoport fejlő­désére. Dr. Szalay lászló: Kern érti mit jelent az Írásbeli "beugró”? Kiss Mária elmondja, hogy a KISZ minden tárgyra szeretné kiter­jeszteni a véleményezési rendszert, tehát nemcsak a kari oktatókra. Dr. Simoncsics Pál tanszékvezető kérdésére válaszolva elmondja, hogy szempontok lehetlek: milyen az oktatók kapcsolata órán kívül a hallgatókkal, a hivatástudatra nevelés hogyan érvényesül; a hallgatók által felvetett társadalmi problémák megoldásában az oktatók milyen segítséget nyújtanak?!

Next

/
Oldalképek
Tartalom