József Attila Tudományegyetem Természettudományi kar - tanácsülések, 1975-1976

1976. január 23., II. rendes ülés

A szakdolgozatot» illetve diplomamunkát készítő hallgatók témái általában kapcsolódnak a tanszékek tudományos témáihoz, sőt számos tanszéken ezek a hallgatók - részfeladatok megoldá­sával- részt is vesznek a tanszéki kutatásokban. Az oktatás és a kutatás magasabbfoku egybekapcsolódása va­lósul meg a posztgraduális képzés keretében; elsősorban az egye­temi doktori disszertációk készitése során. Az oktatás és a kutatás egységének fokozottabb megvalósulá­sát szolgálják a tervidőszakban bevezetésre kerülő újabb szak­képzések /pl. hidrobiológus képzés, biokémikus képzés, bekapcso­lódás az ELTE-n folyó geológusképzésbe/, valamint' a különböző ter­vezett oktatási korszerüsitések is /pl. az audiovizuális eszközök fokozottabb alkalmazása, az integrált kémiai oktatás bevezetése/. 4. A kari kutatásszervezés kérdései. A kari vezetés kutatás­­szervezési tevékenységében nagy mértékben együttműködik az Egye­tem Tudományos Tanácsával. Továbbra is szorgalmazza azt, hogy a tanszékek minél nagyobb mértékben vegyenek részt országos vagy tárcaszintű célprogramok, illetve főirányok keretében végzett ku­tatásokban, használják ki a különböző helyi, országos, illetve nemzetközi kooperációk adta lehetőségeket, és hogy az adottságok­nak megfelelő módon vállaljanak külső megbízású szerződéses fel­adatokat o A tervidőszakban a kari szakbizottságok szerepe a kutatás területén, is növekedni fog. A Kar tanszékei közötti, együttműködés fokozódik, amely nagyobb kutatási feladatok együttes végzésében is megnyilvánul. A kari vezetés is szorgalmazza a nagyműszerek optimálisabb kihasználását, és azt, hogy a KK-szabályzat olyan módosítása történjen meg, amely a Kar és a KK-munkában részt vevő tanszékek számára előnyösebb. II. fejezet 1. Az oktatói, a kutatói és a segéderői állomány változása, A Kar tanszékei mindhárom kategóriát illetően jelentősebb személyi , fejlesztést terveznek. A fejlesztések általában a következőíréppen indokolhatók. Kívánatos, hogy a Karon - oi’szágós tekintetben is koncentrált » biológiai kutatóbázis alakuljon ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom