József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged
1970. június 24., III. rendes ülés
- 2 -adatait alapul véve emelkedő tendenciát mutat, éspedig az elmúlt tanévhez viszonyítva 1 %-ost a megelőző tanévhez viszonyítva pedig 7 %-os növekedést. Fém lenne reális azonban a kép, ha csak a számadatokat vennénk alapul, és a diákkörök munkájának színvonalát másodlagos tényezőként kezelnénk. Örömmel kell megállapítani azt a tényt is, hogy a minőség szempontjából nézve is kiclégitő fejlődést mutatnak diákköreink. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a Tudományos Diákkörök IX. Országos Konferenciájának Természettudományi Szekciójához tartozó rendezvények megszervezésével és a Konferencia lebonyolitásával a felsőbb hatóságok Egyetemünket bizták meg. Ezen a Konferencián,, valamint a Veszprémben megrendezett Kémiai Tudományos Szekciójában hallgatóink szép számmal szerepeltek és figyelemreméltó elismerést vivtak ki. A Természettudományi Szekcióban 47, a Kémiai Szekcióban 27 hallgató, összesen tehát 74 hallgatónk tartott előadást, vagyis a diákköri tagság közel 25 %-a. Központi, illetve kiemelt dijban 13 hallgató részesült. Az is figyelemreméltó tény, hogy országos viszonylatban a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem után az Egyetemünk szerepelt a Diákköri Konferencián legtöbb előadással. Különösen figyelemreméltó az a tény, hogy a Kémiai Szekcióban - ahol 13 felőoktatási■intézmény vett részt - a legtöbb előadást Karunk hallgatói tartották, éspedig igen elismerésre méltó eredménnyel. Mindezek a számok azért is birnak jelentőséggel, mert az 1959-os Diákköri Konferencián Karunk diákkörös hallgatói közül 48 hallgató tartott előadást, tehát az idei Tudományos Diákköri Konferencián való szereplés lényegesen megnövekedett. Ezt azért is kell különösen nagyra értékelnünk, mert a nagyszámú jelentkezés miatt az egyes szekciókban a követelmények is nagyobbak voltak. A diákkörök közül külön szeretnénk még kitérni a Tudományos Szocializmus fiákkor tevékenységére. Ebben a Diákkörben csupán a személyes érdeklődés alapján 13 hallgatónk tevékenykedik. Hozzátartozik az igazsághoz azonban az is, hogy a tagok valamennyien matomatika-fizika szakos hallgatók, ami arra is mutat, hogy ennek a Diákkörnek a munkája i~ ránt meglehetősen egyoldalú az érdeklődés, ezen a jövőben kivánatos lenne változtatni. A IX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia tevékenységével itt részletesen nem óhajtunk foglalkozni, miután ennek tapasztalatairól a SZEGEDI EGYETEM hasábjain beszámoltunk. A Művelődésügyi Minisztérium és a KISz KB elismerése az egyes szekciókban való eredményes szereplést, aszervezés és lebonyolítás gördülékeny, sikeres megoldását is bizonyltja. Az egyes szekciók még eredményesebb munkáját biztositó javítani valók ^elsorolására a későbbiekben kerül sor. Röviden szeretnénk még omlitést tenni arról, - a többeket foglalkoztató kérdésről - hogy milyen szempontok szerint lehet tagja egy-egy diákkörnek Karunk hallgatója. :tAz egyetemre, az oktatókra és a hallgatókra vonatkozó jogszabályok” gyűjteménye világosan meghatározza, hogy "a tudományos diákkörök tagja lehet minden erkölcsi-politikai szempontból kif ogástalan egyetemi /főiskolai/ hallgató, akinek általános tanulmányi eredménye jó, az illető tudományág!eh.az átlagosnál magasabb szintet ér el, és rendszeres tevékenységgel aegitia tudományos diákkörök célkitűzéseinek megvalósitását.” - Jóllehet a meghatározás teljesen egyértelmű, az egyes diákkörökben való•részvételt Karunkon mégis a legkülönbözőbb kritériumok határozzák meg. így fokozott érdeklődés a tudományág iránt, a speciálkollégiumokon való részvétel, utóvizsga hiánya, szakmai többletmunka vállalása, diákköri összejöveteleken való állandó részvétel, a kiadott téma feldolgozásában való munka és szorgalom, a tanszék által kiirt és megadott szakdolgozati téma választása, kifogástalan Stencilszám: TTK, 323»