József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged

1970. június 24., III. rendes ülés

magatartás, társadalmi-politikai munka, legalább közepes tanulmányi e­­rednény, egy bizonyos tárgyra való szakosodás, a tanszék tudományos mun­kájában való részvétel. - Mindössze csak egy diákkörnél /Kísérleti Fizi­ka DK/ szerepel a felvételnél az a feltétel, hogy ;fAz egyetemre, az ok­tatókra és a hallgatókra vonatkozó jogszabályokI!-ban meghatározott fel­tételek alapján léphet be egy hallgató a diákköri tagok sorába. Másik problémát jelent az a tény, hogy egyes tantárgyaknál /elméleti fizika, antropológia, stb./ a hallgatók csak IV. vagy V, évben ismerked­nek meg a tárggyal, és igy lényegében kevés idejük marad arra, hogy e— zokon a tanszékeken működő diákkörökben alkotó tevékenységet fejthesse­nek ki. Megítélésünk szerint tehát az a gyakorlat, amely szerint az egyes diákkörökben való működés feltételeiként olosorban a kérdéses szak­tárgyban való elmélyedés és az iránta való fokozottabb érdeklődés, vala­mint a tanszék által meghatározott szakdolgozati téma választását hatá­rozzák meg - lényegéten - helyesnek mondható. Az elmúlt tanév diákköri munkájában problémát jelentett az a helyzet, hogy a kari diákköri felelős dr. Forcnczy Lajos docens hosszabb külföldi tanulányutra távozott és a Kar diákköreinek problémaival arra kijelölt oktató hiányában gyakorlatilag senkiso. . foglalkozott. Ez némi szerve­zetlenséghez vezetett, ami dományos Diákköri Konferencián való ,'lsősorban a voga Szükséges _yész diákkörök Országos Tu­­észvétel&el mutatkozott meg. megemlíteni azt is, hogy a diákkörök külföldi kapcsolatai ebbon a tanévben tovább fejlődtek. A Természettudományi Szekció Országos Diákköri Konferenciáján részt vettek a greifswaldi, novisadi és temesvári testvéregyetemek küldöttei, továbbá egy Leningrádban tanuló magyar ösz­töndíjas hallgató is. A külföldi kapcsolatok fejlesztésének másik for­máját is megfigyelhettük, ugyanis eredményes diákköri munkájuk elisme­réseként 1970. év április hó H0-30-ig a greifswaldi Egyetemen rendezett Nemzetközi Tudományos Konferencián Karunk hallgatóinak küldöttsége is részt vett, sőt sikeres előadásokat is tartottak. Javaslatok a diákköri munka színvonalának tová.bbi emelésére A tanév, valamint az Országos Tudományos Diákköri Konferencia ta­pasztalatait figyelembe véve, a jövő feladatait a következőkben hatá­rozhatjuk meg; 1./ A következő tanév elején minden diákkörnek el kellene készítenie egész évi programját, hogy ezáltal az egyes diákköri tagok feladatát is pontosan lehessen körvonalazni. 2./ Gélszerű lenne diákkörönként tagság felvételének a feltételei, és hozni, tisztázni, ezeket a hogy melyek a diákköri tudomására kell hallgatóság 3. / A diákkörök irányítását úgy kell megszervezni, hogy a kari diák­köri felelős, és a KISz ilyen irányú tevékenysége teljesen összhangban legyen. 4. / A következő Tudományos Diákköri Konferencia előtt legalább egy évvel fel kellene venni a kapcsolatot termelő üzemekkel, intézményekkel, amelyek kidolgozandó témákat jelölnének ki egy-egy diákkör számára, és■ a legeredményesebben kidolgozott munkákra külön dijakat biztosítanának. Stencilszám; TTK. 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom