József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1967-1968, Szeged

1968. március 2., III. rendes ülés

t Feljegyzés a tanszékvezetői tiunka ellenőrzésének lehetőségeiről és jelenlegi helyzotréől A TTK munkatervének fontosabb eladatai között szerepel a tanszék­­veze ői tevékenység ellenőrzése? azon megfontolásból kiindulva, hogy az egyetemen az oktató-nevelő és a tudományos alapegységeket az egye3 tanszékek jelentik, s hogy ennélfogva az emlitett tevékeny­ségek hatékonysága, eredményessége elsősorban a tanszékeknek, mint egységeknek jó vagy kevésbé jó munkáján nrulik. A tanszékek munkája - mely egyes oktatci koordinált tevékenységéből tevődik össze - viszont igen jelentős mértékben meghatározott a tanszékvezető te­vékenysége által, ha nem is háritható reájuk teljes egészében minden eredménytelenség, vagy nem is köthetők kizárólagosan személyükhöz az elért eredmények, hiszen a munka hatékonyságában a tanszékvezető személyén kivtil álló tényezők is szerepet játszanak, A tanszékvezetők tevékeny??'génok ellenőrzése lényegében már az el­múlt 1966/67, tanév során megkezdődött, amikoris a kád< rfejlo sztési tervek felülvizsgálását tüztük ki olyan ütemezésben, hogy a jelen­legi állami vezetés megbizatásnának lejártával /I969. julius/ - ami egybeesik az öt éves káderfejlesztési tervek lejártával - már vala­mennyi tanszék káderfejlesztési tervének feülülvizsgálása megtörtént legyen, tapasztalataival alapot adva egy uj, az előzőnél reálisabb kádi rfejlesztési terv kidolgozásához, A sorrendet, hogy mely tan­székek kerüljenek előre, a gyakorlati kívánalmak szabták meg. így, miután a nult évben a feladatok középpontjában a biológus fejlesztés állott s itt következtek személyi változások, lényegesebb átszerve­zd ek is, az 1966/67. tanévben a biológiai tanszékek felülvizsgálata történt meg bizottság révén /állami vezetés, pártszervezet, szak­­szervezet/, valamint a fizikai illetve a matematikai tanszékeké, mig az 1967/68. tanévben a kémiai tanszékek és a földtudományi tan­székek kerülnek sorra. A káderfejlesztési tervek ilyen szakaszos felülvizsgálása egyben a tanszékvezetői munka ellenőrzését is jelen­ti legalábbis a káderfejlesztési tervekben érintett kérdésekben, A tanszékvezetői tevékenység e.llenőrzésének tekinthető az a munka is, amelyet nemrégiben az állami vezetés és a pártszervezet együtt­működésben végzett el, melynek célja - a tanszékvezet k bevonásával az oktatók ideológiai továbbképzésének, társada3.mi tevékenységének felmérése illetve értékelése volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom