József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1967-1968, Szeged
1968. március 2., III. rendes ülés
/toX- 2 -Lit az állami vezeti a tans ékvezetők ellenőrzésének egy további lehetőségével is, amennyiben a dékán már az eddigiekben is több tanszékre személyesen ellátogatott, hogy az egyes tanszékek gondjai problémáit, elgondolásait ne csak előterjesztésekből, hanem a helyszínen közvetlen sze;aélye3 tap s itala okból ismerje meg. Az ellenőrzés hatásosságát tovább növelendő, a dékán rendszeres feladatai közé iktatja az egyes tanszékvezetők időnkénti beszámoltatásét beszélgetés formájában, amelynek során - kellő informáiciók előzet. s birtokában - egy észt feltárhatok' a tanszékvezetők felé a tanstéktikön a vezetésben esetleg észlelt hi any osságok, a vezetésükkel szembeni kívánalmak is, de leszögezhetek az eredmények is, másrészt a tanszékvezető is közvetlenül kifejtheti a felvetett kérdédekkel kapcsolatos szegélyes véle lényét. Annál is inkább szükségesnek tartjuk a tanszékvezetői tevékenység ellenőrzése megmegfelelőbb és leghatásosabb módozatainak kialdc tását, illetve eddigi ilyen irányú gyakorlatunk javítását, hogy elérjük azt, hogy tanszékvezetőink maximálisan igyekezzenek megfelelni a rájuk rótt feladatoknak, azoknak, amelyeknek teljesítése első sorban szakmai tudásukon, poll lkai meggyőződésükön és vezetőim rátermettségükön alapszik, ügy hiszem, hogy az ilyen irínyu tevékenység és a következetesen megvalósított öt - öt évenkénti tanszékvezetői megbízatások ösztönző vatása együttesen segíteni fogják a tanszékvezetőket, hogy méltón és eredményesen feleljenek meg - az eddiginél általánosabban jobb hatásfokkal - az egyetemi élet szezontjából talán le lényegesebb funkciónak, a kommunista szakemberképzés, a tudományos utánpótlás nevelés közvetlen irányításúnak. Szeged, 1968, január 24. /Dr, Grasselly Gyula/ a JATB Természettudományi Kar dékánja