Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged

1955. május 4., VIII. rendes ülés

Kívánatos lenne, hogy az egyes tudományágak-közti összefüggéseket a hallgatók felismerjék, mert e nélkül az e^yes anyagrészeket öncéluak­­nak, elszigeteltnek vélik. Reméljük, hogy ennek a követelménynek az uj perspektivikus.tantervek-mindenben eleget fognak tenni. A nehézségek leküzdésére, áldozatvállalásra való nevelés másik lehető­sége, ha az előadó utal nevesebb hazai és külföldi kutatók sokszor aka­dályokkal, gondokkal teli pályafutására, akik a nehézségek ellenére is, kiváló eredményeket értek el. Egyes tanszékeink már foglalkoztak szak­juk kiemelkedőbb alakjai életrajzi adatainak összegyűjtésével, Helyes volna, ha az egyetemi jegyzetekhez függelékként az illető szakra vo­natkozólag rövid tudománytörténeti áttekintést is kapnának a hallgatók. A hallgatók nehézségek leküzdésére való egyéni nevelése különösen a terepgyakorlatokon eredményes, ahol a gyakorlat egész ideje alatt a nevelő szeme előtt vannak, minden irányú tevékenysége a nevelő és a kollektíva kritikája alá esik, annak azonnali kiértékelése megtörténik és a hibák kijavításának módozatára is rámutatnak. Ez a nyilvános ki­értékelés az oktatási időszak alatt nem valósitódik meg kellő mérték­ben. Nincs meg évközben kellő nyilvánossága a hallgatók munkájának, de különösen a magatartásuk értékelésének. A fokozódó követelmények önkéntes vállalására való nevelés egyik esz­­köze lehet a kísérletként már néhány tanszékünkön bevezetett u.n. kiselőadások tartásának általánosságban történő rendszeresitése, szi­gorúan megtartva az előadásra történő jelentkezés önkéntes jellegét. A tanszék által adott témái*: közül az önként jelentkező hallgató a tan­év elején választ egyet és a megadott irodalom alapján önállóan fel­dolgozza. A gyakorlatokon, szemináriumokon két-három hetenként egy­­egy hallgató beszámolna végzett munkájáról rövid előadás keretében, melyet az előadó valamint a hallgatóság megbírálna. Ezek az előadások a diák- és szakköri munkák kiterjesztését jelentenék valamennyi hall­gatóra minden nagyobb megterhelés nélkül. Egyes évfolyamokon eddig is adtak ki egyes tanszékeken a hallgatóknak olyan hosszabb időszakra szóló számolási házifeladatokat, amelyek meg­oldása elmélyülést igényel és a megoldáshoz csak egyéni konzultáció formájában nyújtanak segítséget. A jövőben minden évfolyamnál, amelyen számolási gyakorlat van, helyes volna ezt rendszeresiteni. Kívánatosnak tartjuk, hogy egy-két évvel ezelőtt végzett hallgatók /akiket tehát a jelenlegiek közvetlenül ismernek/ időnként egy-egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom