Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. május 26., IX. rendes ülés

4 alkothatok képet magamnak. Jelenleg a Dékán kezén nem futnak keresztül a jelentések. Konferenciák ellenőrzését rendelet szabályozza. 74-, Második napirendi-pontként Dékán 3zalay László docens felolvassa előad­­ványáta tudományos diákkörök ezévi munkájáról. /Lásd 2.sz.melléklet./ .- Hozzászólások során: * Szalai István docens: A Növényélettani Intézetben csökkent az a lendü­let, amely tavaly tapasztalható volt a diáikkörök megindulásakor. A mi­nőséget azonban a III.évesek biztosították. A IV.éves hallgatók a VIII. félévtől kezdve teljesen elmaradtak. Javasolom, hogy a diáikkörbe traló belépés a IV. félévtől kezdődően történjék és fejeződjék be a VII.ta­nulmányi félévben. A VIII. félév ebből a szempontból már nemsokat ér. A szakkörök komolyságát fokozzuk azzal, ha számonkérést, beszámolókat tartunk. Mi a diákköri tagok előtt ismertté tettük azokat az akadémiai munkákat, amelyekkel foglalkozunk és abból kijelöltünk egy-egy kis rész­letet amelyet képességeik alapján meg tudnak oldani. Tetszésük szerint választottak egy ilyen részlettételt. A kiadott munkáról kéthetenként vagy háromhetenként legalább egyszer be kellett számolni és ha a diák­köri tag nem végezte a munkáját, akkor rámutattunk,-hogy igy az eddigi munkája kárba vész. Budó professzor: Mi is azt tapasztaltuk, hogy általában a hallgatóknak nincs elég idejük a diákköri foglalkozásra. Bgy-két hallgató, azonban minden évben akad, aki dicséretre méltó szorgalommal igen szép eredmé­nyeket ér el. Dékán: Az évvégi konferencia megrendezésével kapcsolatban megállapítom, hogy ez a konferencia a tavalyihoz képest nagyon sokban elmaradt. A kon­ferencia szervezésében a vezetőség a következő hibákat követte el: Nem tájékoztatta kellő időben a Dékánt a konferencia időpontjáról és anya­gáról.. A sokszorositás előtt a meghivót nem mutatta be jóváhagyás cél­jából, márpedig a fennálló rendelkezések értelmében enélkül. nem sza­bad sokszorosítani. A szereplő előadókat nem készítették elő, amit a jelentés is kiemel. Utólagosan jutott tudomásómra,hogy az ÜM. illetékes osztálya várta a zárókonferencia megtartására vonatkozó meghivót, mivel képviseltetni óhajtotta magát, amint tavaly ez me^ is történt. Felme­rült az a gondolat is, amelyet ugylátszik a vezetőséggel nem közöltek, hogy összegyetemi vonatkozásban,tervezik a konferenciát, ép úgy, mint a többi egyetemi székhelyeken. Épen a tapasztalatok átvétele érdekében Hoffmann Pál titkárt kikuldtem Sopronba. 0 nekem referált és reméltem, hogy az itt szerzett tapasztalatok szerint történik ennek a záró kon­ferenciának a megrendezése. Ott rendkívül alaposan előkészített és na­gyon szépen sikerült konferencia volt. Ez a mienkről most nem mondható el. Pl. az első előadó, Pócsik György, miután nem követelték tőle,hogy benyújtsa azt a szöveget Írásban, amelyet elő fog adni, közel egy órá­ig adott elő a táblának. Kétségbeejtő,hogy középiskolai tanár lesz be­lőle, akinek fogalma sincs, hogy valamit érthetően előadjon. Berencz Ferenc adjunktus hozzászólt és akkor az előadó felállt és eltávozott. Cseri János előadásán látszott,hogy a tanszék foglalkozott vele és elő­készítette. Mécs Imre előadásánál egy furcsa kérdés fordult elő. Egy óriási jelentőségűnek minősített előadást mondott el, teljesen feljegy­zések nélkül és hangoztatta azt a rendkívül nagyjelentőségű eredményt, amelyre eljutott. A legnagyobb megdöbbenésemre nekem köszönetét mondott,, hogy a Béckmann-spektrográffal felvételeket készített. Erre én nem ad­tam engedélyt és azzal vezette félre az alkalmazottakat,hogy a tanszék­­vezetővel megbeszélte és az engedélyt adott rá. Hivatkozott a Fizikai Intézetre is, hogy ott vizsgálatokat végeztek amelyek szintén alátámaszt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom