Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. január 20., V. rendes ülés

- 2 II. Vizsgák szervezése, előkészítése» Az elmúlt évtől eltérően a hallgatók nem konkrét vizsganapokat jelöl­tek meg, hanem csak azt közölték a Tanulmányi Osztállyal, hogy egy-egy tárgyból mennyi időre van szükség a jó felkészülés érdekében. így el­kerülhető volt a hallgatók vizsgájának a túlzsúfoltsága. Egyúttal el­kerülhető volt az is, hogy a vizsgaidőszak végére mind nehéz vizsga ju­tott. A vizsgáztatók túlzsúfoltságát úgy oldotta meg a Tanulmányi Osz­tály, hogy minden vizsgáztatótól személyesen kérdezte meg, milyen idő­pontokban és hány hallgatót tud levizsgáztatni. így mind a hallgatók, mind a vizsgáztatók érdekeit össze lehetett egyeztetni. Hiányosság volt azonban az, hogy több intézetben nem közölték mikor kezdődik a vizsga, kik jöjjenek délelőtt vagy délután, ebből adódott, hogy egyes hallga­tók sokszor a vizsgákra való várakozással hosszú időt töltöttek el, pl. a Marxizmus-Leninizmus Tanszék nem minden esetben közölte a Tanulmányi Osztállyal, hogy ki, kiket hol és hány órakor vizsgáztat. A vizsgák szervezésének hiányosságául tudható be, hogy a Bolyai Inté­zet tantermeit a nagy hidegek alatt nem tudtuk kellően fűteni, igy a hallgatóknak az Írásbeli dolgozatokat e szempontból kedvezőtlen körül­mények között kellett elkészíteniők. J Minden intézet írásban jelentette a Tanulmányi Osztálynak a konzultáció helyét és idejét, a konzultációt vezető nevét, valamint azt, hogy mi­lyen intézeti termek állnak a hallgatók rendelkezésére a vizsgaidőszak­ban tanulószobául. A konzultációk időpontját az intézeti hirdetőtáblán is elhelyezték. A Rektor elvtárs intenciójának megfelelően minden intézetben megtörtént a hallgatókkal és a csoportvezetőkkel a kapcsolat felvétele az utolsó órák alkalmával. Ezeken a megbeszéléseken tárgyalták meg a vizsgák cél­ját, a felkészülés módját, a vizsgák menetét, stb. A vizsgák előkészítése az elmúlt tanévekhez viszonyítva némileg módo­sult. Mig régebben egyes csoportok,sőt egyes személyek részére kötele­zően előírták a konzultáción való megjelenést, addig most a legtöbb in­tézetben a hallgatók egyéni belátására bízták a megjelenést. Beigazoló­dott most is az, hogy a konzultáción elsősorban azok vesznek részt, akik komolyabban, rendszeresebben készülnek fel az anyagból. A hanyag,lel­kiismeretlen hallgatók most sem éltek ezzel a lehetőséggel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom