Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. január 20., V. rendes ülés

Az elsőéves szakérettségis hallgatók, akik már alaposabb előképzett­séggel nyertek felvételt, általában megállták a helyüket. Sajnálatosan kell azonban megemlíteni azt, hogy a másodéves szakérettségis hallgatók * közül több hallgató k^rte elbocsátását gyenge, vagy elégtelen tanulmá- ‘ nyi eredmény alapján. Meg kell áagyezni, hogy ezek a hallgatók tavaly is javitó vizsgán elégséges eredménnyel mentek át magasabb évfolyamba, pl. Szatmári András és Bankó Mihály II.éves biológia-kémia szakos hall­gatók. A felvételi bizottság korábbi megállapitása beigazolódott a félévi vizs­gák alkalmával is, az, hogy a tanítóképzőt, technikumokat végzett hall­gatók matematikai és fizikai felkészültsége igen hiányos, ennek követ­kezménye pl., hogy a matematika-fizika szak mindhárom tanítóképzőt vég­zett hallgatója két, illetőleg három tárgyból bukott. Előfordult, hogy a vizsgáztató a hallgatók saját jegyzeteit megkövetel­te a vizsgán, s igy előfordult, hogy a hallgatók másolgatták a jegyze­teket vagy más jegyzeteit mutatták be, pl. a pedagógiából 3. Heksch Ágnesnél. Az OM. rendelete értelmében a vizsgáztató köteles a tételeket tétel­lapokon összeállítva előre elkészíteni és azokat aláirni , illetve egyes esetektől eltekintve a tanszék vezetőjével aláíratni. A tapasz­talat szerint azonban néhány tanszéken /pl. szervetlen kémia, alkalma­zott kémia, marxizmus-leninizmus/ a tétellapokat nem készítették el, a tételeket olt helyben állították össze, feldiktálták a hallgatónak. Nem felel meg a vizsgaszabályzat követelményének az sem, hogy a tétel­lapokra előre rágépelik a hallgató nevét /III.éves kémia-fizika sza­kosok szerves kémia vizsgája./ Véleményünk szerint arra enged következtetni ez a jelenség, hogy a tanszékek a vizsga előtt a vizsgáztatás módszereit nem tárgyalták meg kellően tanszéki értekezleten, mert különben nem fordulhatott volna elő az, hogy egy tanszéken belül különböző és sok esetben az OM. ren­delkezésétől eltérő módszerek szerint vizsgáztassanak. /Marxizmus-Le- * ninizmus Tanszék, Szervetlen Kémia, Alkalmazott Kémia./ Kivánatos, hogy^ a II. félévi vizsgákon, de különösen az államvizsgákon ezek a szem­pontok maradéktalanul érvényesüljenek. Helyesnek bizonyult az a gyakorlat,hogy a tétellapokon valamennyi kia­dandó kérdés szerepel, ezeknek a kérdéseknek az összessége valamennyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom