Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1951. december 21., IV. rendes ülés

•5.3z.mellék 1st a jegyzőkönyv 67«pontjához, 4^ l!asó lat. Vizsgamódszerek kérdése. Tisztelt Kari Tanács! c . t Karunk Dékánjának megbízásából áttanulmányoz tain a tárgyra vonatkozó mi­nisztériumi leiratot"' Professzortársaim javaslatait s ezek eredmény éké pen a következőkét jelenthetem,illetve javasolhatom: A tanszék oktató-, a hallgatóság tanulmányi munkájának eredményét a vizs­ga mutatja. Félév közbeni állandó ellenőrzés /visszakérdezés, dolgozatok, esetleg íusvizsgák/ már körülbelül m§@nutatja,hogy rnilyen eredményeket varhatunk egy-egy évfolyam hal Iga tó sági tói. így negál lap i that ta minden • egyes tan'szék, hol jeleritkezik Elmaradás,gyengébb felkészülés. A vizsgákig hátralévő idő alatt a már működő, vagy most. beálLitendó tanulókörökön ez az elmaradás, amennyire lehetséges, behozandó. Minden tanszékvezető utasít­sa az, oktató személyzetet az intézetben tartandó megbeszélése ken, hogy a vizsgákig hátralévő idő'alatt az eddiginél is behatóbban foglalkozzék a gondjaira, _ vezetékére bízott hallgatósággal, minden igyekezetét, tárgyi es pedagógiai tudását vesse, latbaniogy a "gyengébb hallgatók is 'felzár­kózzanak az anyagot jobban átértett, hal Igatóság,mögé. A tans égé dszemély­­zetnek ezt a fokozottabb nevelő és oktatómunkáját a tanszékvezető állan­dóan ellenőrizze és követelje meg minden egyes" okta tótó 1, hoy őt a veze­tésére bízott csoport előrehalad ásódról állandóan informál ja/Ahol a tan­széki segédszemélyzet beszámolójából úgy látszik.mind a,hallgatóság szá­mára, mind az anyag mennyiségére jelentősebb a 1 smaradás,otb a tanszékve­zető személyesen győződjek meg ennek a ténynek okáról és a legteljesebb részletességgel'vizsgáim ki á lemaradást előidézett körülményeket. I/nd a,tanszékekrel beérkezett. jelentések nagyobb részéből l'.tom, a hallgató­sággal a vizsgaidőszak előtti időkben való fokozott foglalkozást a tan­székek kötelességüknek látják. 'Különösen hivja fel minden tanszékvezető az oktatószemélyzet figyelmét a .szakérettségizettekkel való alapos, gondoskodó foglalkozásra. Semmi ne maradién a félév folyamán végzett anyagból mepértetlen. semmit ne legye­nek kénytelenek értelem nélkül bemagolni és állandóan figyelmeztessük őket, hory ha" eddig nem, tették meg, most még idejében jelentsék; mi az ami nem,, áll előttük tisztán, teljesen átértve a vizsga anyagából, g tanszékvezető időnként meglepetésszerűen ellenőrizze az anyagot"átismétlő tanulóköröket, tegyen fel kérdéseket,győződjék meg róla,hogy a hallgatóság latjaié a kér­dések összefüggését, az anyag logikus kapcsolatát, van-e összefogó képe az anyagról, illetve másfelől eléggé tájekozott-e a részletkérdésekben. Mer kell értetnünk a hallgatósággal,ha a félév folyamán már nem tettük meg,hor y a. vizsga célja nein az,hogy őt to vabbhaladasában egyetemi pálya-, futásában megakadályozza, hanem éppen ellenkezőleg, hogy ebeen a törekvé­sében, elért/eredményei mérlegelése alapjan, segítse, na kell dicséretével, de ha kell bi rálát aval is. Év elején javasoltam, hogy a folyamatos tanulás ellenőrzése céljából órak elején “az előző óra anyagút az előadó. egészen röviden kérdezze vissza. Ahol ez megtörtént, ‘ott, ä hal Iga tó, mivel már félév közben is volt alkal­ma szobán beszámolni tudásáról,,nem megy a vizsgára olyan félelemmel, árukkal, mely az ezelőtti vizsgákat annyiragje llsmezte és sokszor olyan, az eredményt károsan rontó liatassal volt, főként gyenge idegzetű Hallga­tókra. " ' A tanulmányi csoportok tagjai együtt vizsgáznak . Minden egyes csoportban tudatositéridé - na már a,felév folyamán nem történt mag - no*y a vizsga beszámoló a félév munkájáról, igy, ha a, csoportmunkája a lé Lev folyamén jó volt, senkinek sincs oka rossz eredménytől felni viszont a Lemaradok­­nak még van idejük Lemaradá-sukat a csoport becsülettel dolgozott tagjainak

Next

/
Oldalképek
Tartalom