Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1949-1950, Szeged

1949. október 4., I. rendes ülés

"intézet /WÜWtfiYiy több, néha ö-10 tanszéket, magában foglaló magasabb tudományos, felsőoktatási és ügyviteli egységet je lent. ügy véljük, el­érkezett az ideje annak, hogy az ilyen íranyu fejlődés tarunkon is el* kezdődjék, hiszen a bölcsészettudomanyi taron már megalakultak, felsőbb intézkedésre, a több tanszéket magukban foglaló intézetek. húrunkon ugyan még nem kapott ennek megfelelő miniszteri intézkedést, azonban helyesnek tartanok, hogy Karunkról is induljanak el korszerű re- * formok végrehajtását célzó javaslatok, hiszen mi magunk látjuk legjob­ban végrehajtásuk szükségességét és legcélszerűbb módját. Úgy véljük, hogy e téren nekünk kell kezdeményezőként lelépnünk, hiszen ’ intézeteink kozott /ill. az Ábrázológeometriai tanszék betöltése előtt a üatenatikai Intézet és a Geometriai Intézet kozott/ már régebben áll fenn, habára tervezettnél lazább, kapcsolat. Sz a kapcsolat tavaly, a kari intézetek közötti munka verseny során, még szorosabbra fonódott nem­csak adminisztratív, hanem tudományos és felsőoktatási téren íb. Intéze­teinket eddig is "Bolyai-Intézet" néven emlegették együttesen egyetem­­szerte, habár ezt az elnevezést eddig semmiféle Írásos rendelkezés nem legalizálta. Kiérkezettnek látjuk az időt, hogy erre az elnevezésre, amely egyúttal a legkiválóbb iflWar matematikusnak és ugyancsak kiváló matematikus ap­jának emlékét megörökíteni hivatott, ne csak legalizáló intézkedést kér­jünk, han$tn egyidejűleg még szorosabbra fonjuk tanszékeink szervezeti kapcsolatát, hogy ilyen moaon ere erényesebben szolgálhassuk tudományos és felsőoktatási munkákkal a dolgozó magyar népet. Szert kérjük a ttart, ha tarosat iiag mondja ki, hogy javaslatainkra a Mate­matikai Intézetet, ueoraetriai intézetet és Ábrázó logeometnai intézetet "Bolyai-Intézet" néven szervezetileg egyesíti, a felsőbb mennnyiaégtani, geometriai és az ábrázoló geometriai tanszékek professzorai /ill.amennyi­ben a tanszékek neve a jövőben megváltozik, vagy a matematikai és geomet­riai tudományokkal foglalkozó tanszékek szama megiövekszik a megfelelő tanszékek professzorai/ minden tanév megkezdése előtt megállapodnak me­lyikük legyen a kérdéses tanévben a botjai-Intézet igaaratója; megálla­podásukat legkésőbb az első rendeB kari ülésig tudomásul vétel végett be­jelentik a Karnak. Amennyiben az érdekelt professzoroknak nem sikerül me lapod ni ok, a dolyaiMntézet igazgatóját az ellentétes vélemények meghallgatása után az e^lő rendes rairl ülés jelöli ki titios szavazás út­ién. A Bolyai-Intézet keretén belül az egyes tanszékek professzorai önál­lóan tehetnek intézkedést a tanszék dotációjának felh&Bznaiasa, valamint a tanszékhez tartozó segédtanszemélyzetnek a tanszék áltál hirdetett elő­adásokhoz tartozó gyakorlatokon való segédke zése tekintetében; üresedés, vagy megbízatás lejárta esetén önállóan tehetnek javaslatot a Karnak a segedtanszemóáyzeti állás betöltésére nézve. Azonban a dotáció feuiasz­! intézethez tartózó tsn­ittesen a szükségesnél na­_ _w_ ______ a gyakorlatokon való se­g3daezésre oeosztasában pedig lehetőleg ügyelniük kell a töboi tanszékek minél eredményesebb munkájának érdekeire 13. azek érdekében az intézet­hez tartozó tané zeke k dotációjuk egy részét egymásnak átergedhetik, vagy együttes felhasználását is e lha táró zna tják, mely esetben az Intézet igaz­gatója intézkedik a felhasználásról; továbbá, amennyiben a felsőoktatás erdeimi megkívánják, az Intézethez tartozó tanszékek professzorai segéd­tanszemé lyze tűk tagjait gyakorlaton való segái ke zésre egymásnak átenged­hetik. Betegség, vagy hosszabb távoliét esetén az Intézethez tartozó tan- - székek segédtanerői a lehetőséghez képest egymást helyettesitik a gya­korlatokon való segédkezésben is. az intézeti adminisztrációs munkában is. Az említett ügyeken üdvül /dotáció felhasználása segéd tan személyzet be­osztása gyakorlatokra és megválasztása/ minden más ügyben a tíolyai-Inté­- 1U -

Next

/
Oldalképek
Tartalom