Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1949-1950, Szeged
1949. október 4., I. rendes ülés
<c3 zet igazgatója intézkedik természetesen szem előtt tartva az Intézethez tarhoz«} tanszékek minél eredményesebb munkájának érdekeit. Az^gyvitel kérdésében az adminisztráció minél ragyobb fokú r acionalizáiasát. a felsőoktatás kérdésében a szocialista értelmiség nevelésének szempontjait, a tudományos munka tekintetében pedig a iäagyar Tudományos Tanács által elfogadott munka terve két kell szeme előtt tartania. Amennyiben az Intézethez tartozó valamelyik tanszék professzora az intézet igzgatóiának valamilyen intézkedését a mondott szmpontokbóL sérelmesnek rtja es megváltoztatását közvetlen megbeszélés utján nem sikerül elérnie. joga van a kérdést a kari ülés eléihozní, amely meghallgatása és az intézet ísazgitójónak meghallgatása után az intézkedést megváltoztathatja. Kérjük a kart, hogy határozatát megerősítés végett a vaiias* és Közoktatásügyi Miniszter úrhoz felterjeszteni szíveskedjék. Örülnénk, ha kezdeményezésünket a Kar több, rokon szaktudományt művelő tanszéke példaként Követné és hasonló , több tanszékből álló intézet létesítését javasolna. A T. Kar iránt tisztelettel Szeged, i949.®któber 4. Ur.rédei László s.k, egyetemi ny.r.tanár, a üeometriai intézet igazgatója, ür.Sfcőkefalvi Nagy Hé la s*k. egyetemi ny.r. tanár, az ^brázológttemetriai Intézet igazgatója, ür.^almár László s.k. egyetemi ny.r.tanár, a jaatematiiai Intézet igazgatója." Kar a javaslathoz hozzájárul. 10. 95/1949-5ü.t tk .8z. JílnöklŐ dékán jelenti* hogy dr.Salgó Éva c.tanársegéd 3 hónapi fizetóstelen szabadság engedélyez eset kérte az alábbi indokolással. "Tisztelt Kár! Éde sápéra halálával és gyógyszer tárunk bérleti szerződésének lejártával felmerült teendők olyan kötelezettséget rónak rám. amelyek átmenetileg lehetetlenné teszik, nogy az egyétemen teljes értékű szolgálatot teljesítsek. Szükségem van tehát egy kb. 3 hónapos átmeneti időre, ami alatt ügyeimet rendelhetem, rudva azonban, hogy a Gyógyszerészi Vegytani intézetet, nehéz helyzetbe hozná azonnaLi távozásom,!elajánlom, nogy teLjesen dÍjazás nélkül, délután 1/2 5-től este í/2 9-ig az intézet rendelkezésére átiok úgy az oktatói, mint a folyaaatban levő kutatói munkában s ezzeL kapcsolatban szívesen vállalom a 3. évfolyam gyógyszerószhalIgatűí egyik tanulókörének vezetését a gyógyszerészi chémia tárgykörére vonatkozó Lag. Fentiek alapján kérem a T. Kart, hogy részemre f.é. okt. 15.-tői kezdődoleg 3 hónapi időtartamra fizetesteden szabads ágpt~~ehgédeIyéHéti» Kiváló tisztelettel Ür.Salgó Éva s.k. a üyógyszeréizi Vegytani Intézet dijas gyakornoka o.tanársegéd." Kar dr.Salgé Éva kérelmét a VKM.-hez pártolól&g felterjeszti. Hiteles.- U-