Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged
1947. október 23. II. rendes ülés
It Gombos Gizella vegyészhallgató kérvényt nyújtott be Karunkhoz, az 1944- 45.tanév ben polgári iskolai tanárjelölt hallgatóként Karunkon hallgatott z (kettő)félévének beszámítása iránt. E tárgyban dr.Bruckner Győző ny.r. tanár a következő véleményes javaslatot tette: "Tekintetes Matematikai és Természettudományi Kar! Gombos Gizella ujrendszerü vegyészhallgató kérvényt nyújtott be Karunkhoz, melyben az 1944-45.tanévben polgári iskolai tanárjelölt hallgatóként Karunkon hallgatott 2 tanulmányi félévének vegyész! tanulmányaiba való beszámítását kéri. Hivatkozással a dékán ur hozzám intézett ad 18/1947-48.mttk.ez.átiratára, van szerencsém fenti üggyel kapcsolatban a következő előterjesztést tenni: Folyamodó a múlt tanév folyamán ugyanezt a kérését már előterjesztette, de Karunk 1946.november hó 20- án tartott 1946-47.tanévi III.rendes ülésén úgy döntött, hogy ez ügyben csak akkor kiván határozni, ha folyamodó I.vegyéazi szigorlatát sikerrel letette. Mivel folyamodó e követelménynek 1947.szeptember hó 17-én eleget tett, javasolom a kérés teljesítését, éspedig azzal az indokolással, hogy folyamodó eddig végzett tanulmányaival már eleget tett mind fima elméleti és gyakorlati collegiumok hallgatási ill.látogatási kötelezettségének, amelyet a vegyészképzési szabályzat 6 tanulmányi félévre ir elő • Mielőtt azonban a Tekintetes Kar fenti javaslatom tekintetében döntene, fel kell hivnom a figyelmét arra, hogy folyamodó a fent javasolt beszámítással legfeljebb csak annyit nyer, hogy Il.vegyészi szigorlatát már 1947.decemberében teheti le, mig a beszámítási kérés elutasítása esetén erre csak a jelen tanév végeztével kerülhetne sor. Vegyészi tanulmányait ugyanis a félév-beszárnitási kedvezmény megadása esetén sem végezhetné el előbb, mint az 1948-49.tanév végeztével, mert jelenleg felvett féléve vegyészi tanulmányaiba a vegyészképzési szabályzat 5«§-a értelmében nem számítható be, és-pedig azért nem, mivel a vegyészképzési sza- 31 -