Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged
1947. október 23. II. rendes ülés
■ft bálysat értelmében a VII.tanulmányi félévre érvényesen csak a Il.vegyészi szigorlat eredményes letétele után iratkozhat.be* Minthogy pedig ennek az utóbbi feltételnek - az I.szigorlat késedelmes letétele miatt - folyamodó eleget tenni nem tudott, a kémiai technológiai laboratóriumba nem nyert felvételt, s igy már csak azért sem lesz jelen féléve VII.vegyéazi tanulmányi félévként értékesíthető* A Tekintetes Kar iránt mély tisztelettel Szeged, 1947.október 9» Dr.Bruckner Győző s.k. egyetemi ny. r.tanár.” Kar a javaslatot magáévá téve, Gombos Gizella vegyéazhallgatónak az 1944-45.tanévben polgári iskolai tanárjelölt hallgatóként Kárunkon hall gatott 2 tanulmányi félévét vegyész! tanulmányaiba beszámítja, egyúttal értesíti, hogy jelen féléve e vegyés képzés szabályzata 5.§-a értelmében nem számítható be Vll.vegyészi tanul mányi félévként. 2£Lt 125/l947-48.mttk.sz. Dr.Szabó Zoltán ny.r.tanár bejelenti, hogy Lám István volt kolozsvári vegyészhallgató kérést nyújtott be Karunkhoz, amelyben a kolozsvári magyar egyetemen hallgatott féléveinek és vizsgáinak a magyarországi vegyészképzés szempontjából való elbírálását és azon feltételek megállapítását kéri, amelyek alapján vegyész! oklevelet nyerhet* 3 tárgyban a következő véleményéé javaslatot terjeszti a Kar éléi " Tekintetes Kart Lám István kérvényt nyújtott be Karunkhoz, amelyben a kolozsvári magyar egyetemen hallgatott féléveinek és vizsgáinak a magyarországi vegyészképzés szempontjából veló elbírálását és azon feltételek megállapítását kéri, amelyek alapján vegyész! oklevelet nyer/het. Lám István 1943-47.években a romániai vegyészképzés szabályai alapján végezte tanulmányait, amely szabályok szorosan kapcsolódnak a mieinkhez. A nálunk előirt előadásokat is a megkövetelt terjedelemben hallgatta, kivéve a szabadon választ- 32 -