Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1958-1959, Szeged

1959. 02. 12. 3. rendes kari tanácsülés

T- 3 -CD

nyabb a III. évfolyamon az átlag, az egyebeknél viszont nagyon meghaladja a III. évfolyam átlaga az általános átlagot. Tehát tapasztalható egy egészen sajátságos hullámzás, amely arra mutat, hogy ezt a kérdést még jobban meg kell vizsgálni. Felveti azt a kérdést, hogy az egyes évfolyamok vizsgáin milyen arányban szerepel a jeles és a jó osztályzat, vajon túlsúlyba kerül-e a közepes és elégséges jegyekkel szemben. Ha viszont ez a túlsúly jelentkezik, akkor ez az egyes évfolyamokra vetitve hogyan néz ki. Az I. évfolyamon a^ jeles és jó osztályzat százaléka 70, a II. évfolyamon 53 7°t tehát a különbség 17 & III. évfolyamon 58 tehát 12 $-al kevesebb,

mint az I. évfolyamon. A IV. évfolyamon 65 Í° a jeles és jó osztályzat, tehát 5 $-al kisebb, mint az I. évfolyamon. Az arányok tehát úgy alakulnak, hogy a legtöbb jeles, jó osztályzat az I. évfolyamon van, azután a IV. és utána a III. és II. évfolyamon. A különbség igen nagy: 70 és 53 között mutatkozik. Véleménye szerint ez túlságosan aránytalan, aminek az okát nem tudja. A közepes jegyek aránya is igy ä.akul. Jellemző, hogy a III. évfolyamon a jeles, jó és a közepes^osztályzat aránya is megfelelőnek mutatkozik a 30, 28 és 21 ?6-al. Általában minden vizsga értékelésénél meg szokták nézni, hogy a vizsgák aránya hogyan alakul, milyen eltolódás van az érdemjegyekben, a jeles és a jó osztályzat tekintetében. Ebből következtetéseket lehet levonni a vizsgáztatás módszerei tekintetében.

Horváth Róbert megemlíti, hogy miután a felvételeknél törekednek arra, hogy elsősorban a munkás- paraszt származású hallgatók arányszámát biztosítsák, természetesen az értelmiségiekből és az egyéb kategóriából csak a legkiválóbbakat veszik fel, ellenben a munkás, paraszt származásúaknái valamivel kevesebb pontszám esetén is biztosítják a megfelelő arányszámot. Ezek sem rossz arányszámok, de szükségszerűen egy darabig érződnek és a különbség rendszerint a

IV. évre szokott eliminálódni. Tehát ez természetes jelenség, a dolog természetéből folyik. Véleménye szerint helyesebb, ha mindig csak az évfolyamátlaghoz hasonlítanak, mert a statisztikai tudomány elveinek megfelelően ebben az esetben vizsgáltak un. homogén csoportot. Tehát a vizsgakövetelmények is csak erre a csoportra nézve voltak egyformák. Ha tehát azt vizsgálják, hogy a III. évfolyam értelmiségi átlaga a kar értelmiségi átlagához tanulmányi eredmény szempontjából hogyan viszonylik, akkor ez a homogenitás sokkal kevésbé van meg, mintha azt vizsgálnák, hogy a III. évfolyam értelmiségi tanulmányi átlagajaz évfolyam összátlagához képest hogyan alakul. Ez tehát a szorosabb összefüggés és ennek kell elsőbbséget tulajdonítani a következtetések levonásánál. Véleménye szerint az I. évfolyam struktúrája közelebb áll azokhoz a korábbi struktúrákhoz, amikor még bizonyos fokig liberálisabb osztályozás érvényesült. Elképzelhető, hogy a fakultativ tárgyaknál az osztályozás ma sem áll teljesen egyenlő alapon a kötelező tárgyaknál kialakult osztályozással. Pl. látott egy-két esetet, amikor a roszszabb jegyet nem Írták be a fakultativ tárgyból és a hallgató inkább mfeegyszer megismételte a vizsgát a jobb jegyre törekedve. Ez természetesen a többi tárgyaknál kevésbé áll fenn.

Búza László helytelennek tartja, hogy ha a hallgató nincs megelégedve a jeggyel, azt nem Írják be, hanem inkább mégegyszer jön vizsgázni. Kérdezi, hogy van-e ilyen gyakorlat?

Horváth Róbert szerint nincs ilyen gyakorlat, cssk egy-két kirívó eset volt.