Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1958-1959, Szeged

1958. 10. 30. 1. rendes kari ülés

-3-3 pasztáit és értékelt körülmény, hogy Búza László szakadatlanul és a legintenzívebben vesz részt karunk közösségi életében, sőt a kö­zöttünk szükséges szoros tudományos és politikai-társadalmi együtt­működés eszméjének élenjáró szószólója és szorgalmazója, A közös­ségi terhek vállalásából már azzal is messzemenően kivette részét, hogy összesen 7 tanéven át töltött b6 dékáni tisztséget, ebből 5 esztendőn át Szegeden, ami már önmagában is jogcíme lehetne egy ju­bileumi ünneplésnek. Búza László kartársunk azonban ezen túlmenően a legnagyobb készséggel és sok-sok sikerrel látott el egész eddigi pályaián minden egyetemi és kari funkciót, igy - hogy csak gélda­­szerüleg említsek néhányat - betöltötte az egyetem rektori es pro­­rektori tisztségét, hosszabb ideig szerkesztette a kar Acta-kiaa­­ványait, igazgatója volt a kari könyvtárnak és - mint valamennyi­en jól tudjuk - ezidőszerint is elnöke karunk Tudományos Bizottsá­gának, valamint kinevezett tagja az Egyetemi Tanácsnak, Búza László kartársunk fáradhatatlan munkálkodása példát nyújt szá­munkra abban a tekintetben is, hogy az egyetemi professzornak min­denkor, de különösen épülő uj országunkban, kialakuló szocialista társadalmunkban mellőzhetetlen kötelessége és hivatása az egyetemen kívüli társadalmi életben való részvétel, kutatási eredményeinek a széles dolgozó tömegek közé való eljuttatása, a közfeladatok megol­dásában való széleskörű részvétel. Búza László példát mutatott ne­künk az ellenforradalmi események ideién is, amikor következetesen folytatta a szocializmus építését szolgáló mindennapi munkáját. Tiszteletünket még fokozzák azok a bátor kiállásai, amelyekkel kü­lönböző tudományos és közéleti megnyilatkozásaiban szót emel a béke megvédése és a szocialista humanizmus elveinek a nemzetközi életben való érvényesítése érdekében, ürömmel tölt el bennünket a politikai, a jogi és a tömegmozgalmi élet tényezőinek Búza László kartársunk iránt számos vonatkozásban megnyilvánuló bizalma is, ami kifejezés­re jut például abban, hogy a Hazafias Népfront és a Magyar Jogász Szövetség szegedi elnöki tisztségét viseli. Szeretném ez alkalommal bejelenteni, hogy karunk nem csupán a mai ülésen elhangzott szavakkal kíván Búza László professzor szép jubi­leumáról megemlékezni. Nagyrabecsülésünk és ragaszkodásunk legtar­talmasabb jelét azzal akarjuk adni, hogy a tanév derekára a nemzet­közi jognak és a jogtudomány többi ágainak köréből Írott dolgoza­tok gyűjteményét fogjuk megjelentetni és azt az ünnepeltnek atadni. Befejezésül arra kérem Búza László kartársunkat, hogy továbbra is mindig azzal a bölcsességgel és odaadással támogasson bennünket munkánk minél sikeresebb elvégzésében, amellyel ezt eddig tette. Mindnyájunk nevében szívből kívánom, hogy még sok-sok éven át tö­retlen erőben folytassa munkáját közöttünk, lelje örömét családjá­ban és unokáiban, s szakadatlanul érezze a mi nagyrabecsülésünket és szere te tünket.” Papp Ignác a kari MSzMP-szervezet nevében köszönti dr. Búza László akadémikust: "Az MSzMP jogi kari pártszervezete nevében üdvözlöm és köszöntőm Búza László akadémikus elvtársat tanári működésének 5o. évforduló­ja alkalmából, üdvözlöm Búza László elv társat, mint humanistát, ki ember volt - a múltban és most - az embertelenségek idején is. Ki közéleti te­vékenységével, a nemzetközi jog tudományos módszerének alkalmazásá­val, a tudományos szemlélet hirdetésével, tudományos tárgyilagos­sággal - az igazság eszméje által vezérelve - bizonyítja be a szocialista tábomam a béke és a háború kérdésében, a gyarmati né­pek nemzeti felszabadító mozgalma kérdésében folytatott külpoli-

Next

/
Oldalképek
Tartalom