Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged
1946. 10. 24. 2. rendes ülés
n felsőbb hatóság elő kell terjesztenie • Arra azonban az intézmények vezetői semmikép; en nem kötelezhetők, hogy saját javaslatuk megtételénél az üzemi bizottság véleményéhez'alkalmazkodjanak. " Eszmecsere után a Kar a javaslatot egyhangúlag elfogadja. 42. . Dr. .rtonyi János ny.r.tan'r ■bejelenti, hogy javaslatot kívánt előterjeszteni a Karon öt díjtalan tanársegédi és gyakornoki állás szervezésére avegből, hogy a Karon működő könyvtárkezelők érdemes munkája ezáltal is fokozottabb elismerést nyerjen, jc... tartja azonban célszer nek a kérdésnek tárgyalását addig, amíg az I. rendkívüli ülésben könyvtárkezelővé történt megválasztásukat! a vallás- és közoktatásügyi miniszter által való megerősítése meg nem történik. Javasolja ezért, hogy a Kar ennek az ügynek a tárgyalását a megerősítés leérkezése után tar. tandó legközelebbi kari "lésre halassza. 43. Elnök bejelenti, hogy a gyakorlati és elméleti oktatás sziiksé ■létéi c. hitelnek a jogi karra eső 9/J-nyi, az egész évben 9.450 forintot kitevő részéből 787.5o forint az egyetemi gazdasági hivatalnál már ren eikezésre áll. Javasolja, hogy, ez az összeg egyenlő arányban ősz-i .. A Kar a javas latot egyhangúlag elfogadja. 14