Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged

1946. 10. 24. 2. rendes ülés

tassék meg a jelenleg tényleg műkö­dő kit professzor között, vagyis minden, tanszékét ténylegesen ellá­tó professzor 131*25 forint erejéig eszközöljön majd könyvrendelést* eg­­eailiti, hogy a Sazdasági Bizottság határozata szerint á most említett hitel terhére lehet csak külföldi folyóiratokra előfizetni á3 Így. elő­relátható, hogy erre az összeg ala­csony ság cs a még nyomatékosabban szükséges könyvrendelések miatt a folyó költségvetési évben nem kerül­het sor. Közli azt is, hogy az 1946- 47. tanév I.felére 1946. IX*30-ig befolyt mellékéijakból kari intézeti járulók cimén 260 forintot kapott a kar, amelyből 10C forintot dr.Lusz­­tig József budapesti kiküldetésének költségeire kellett fordítani; a fennmaradó 160 forintra vonatkozó­lag javasolja, hogy ebtől az egyesí­tett szemináriumi könyvtár részére szerezzünk be könyveket. Dr. i’artonyi János ny.r.tanár, könyvtárig;..zgató bejelenti, hogy eb­ből az Ö; szegből szeretné kifizetni azt a 60 forint áru tankönyvet, a­­melyet hallgatók szükségleteinek kielégítésére a közelmúltban lekö­tött. ' / A Kar a dékán és dr. ?íartonyi János ny.r.tanár javaslataihoz egy hangulag hozzájárul. 44. Elnök bejelenti, hogy a vallás- és Nközoktatásügyi miniszter ur meg­sürgette előadó bejelentését a "Cent­re International őe Synthése Histo-15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom