Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1930-1931, Szeged

1930. szeptember 25. I. rendes ülése

Dr.Zöldy Miklós kir.ügyésznek magánta­nári képesítés iránti kérvényót.Előadó az ügyet ismertetvén Elnök elrendeli a titkos szavazást a kérvényező személyi minősültsége tekintetében. A szavazás megejtetvén Elnök kihirdeti az eredményt, mely szerint beadatott 10 szavazat b./ 58-1930/31 j.k.sz. Hoffmann Gáspár alapvizsga halasztás iránti kérését.- Folyamodó f.hóban kellett volna a harmadik alapvizsgá­latra állania, azonban - nem hatósági orvosi bizonyítvánnyal bizonyított be­tegsége megakadályozta.- Most arra kér engedélyt, hogy f.é. november hóban állhasson a harmadik alapvizsgálatra azzal a hatállyal, mintha szeptember hóban állott volna. Tisztelettel javas­lom folyamódó kérelmének, mint nem elég alaposnak elutasítását. tott egy félévet a budapesti egyetem jogi karán, majd pedig hat félévet karunkon, most hallgatja hetedik fél­évét.- Lehallgatta az Összes kötelező tárgyakat, letette az alapvizsgálato­kat. Nyolc félévéből egy, a harmadik szabálytalan, mert az első alapvizsgá-és igennel szavazott 10 kari tag. Éhez képest a Kar egyhangúlag kimondja Dr. Zöldy Miklós személyi minősültsógét• Elnök javaslatára a Kar bírálókul Dr. Heller Erik és Dr.Buza László ny.r.ta­­nárokat kéri fel s nekik az iratokat kiadja. Kar a java lat értelmében határoz. Dér Ferenc végbizonyítvány kiadása iránti kérését.- Folyamodó lehallga­

Next

/
Oldalképek
Tartalom